● news.bsdnet.hu

[sz]Steiner Kristóf és Nimi, Fotó: Borsos Bence[sz] Vannak helyek, ahová nem azért térünk vissza újra és újra, mert még nem láttunk belőlük eleget. Hanem azért, mert emlékeztetnek valamire, amit könnyű elveszíteni a hétköznapokban: a ráérősségre. Az ízekre, amelyek mögött emberek állnak. Az asztalokra, amelyek körül idegenekből ismerősök lesznek. Toszkána számunkra ilyen hely – tizedik éve. Nem egy bakancslistás úti cél. Inkább egy érzés, ami minden évben visszahív. Pisa – A Ferde Torony árnyékában Persze, megnézzük a Ferde Tornyot. Olyan turistás lelkesedéssel, mintha először lennénk itt, pedig már pontosan tudjuk, milyen… ferde! De Pisa számunkra nem csak a híres toronyról szól. Hanem a cecináról is: a csicseriborsólisztből készült egyszerű lepényről, amely tökéletesen bizonyítja, hogy néha a legegyszerűbb ételek maradnak velünk a legtovább. És persze a Vegan Come Koaláról, ahol minden alkalommal úgy vásárolunk vegán parmezánt, mintha valami felbecsülhetetlen kincset találtunk volna. Peccioli – ahol a művészet beköltözött a mindennapokba Általában a Borgaruccióban szállunk meg, egy gyönyörű farmon Peccioli határában. Reggelente madárcsicsergésre ébredünk, este pedig egyszerre bulizunk és főzünk azokkal, akik velünk érkeznek ide. Pecciolit nemrég Toszkána legszebb falujának választották, de nem (csak) emiatt szeretjük. Hanem azért, mert itt a művészet nem galériákba zárva létezik. Ott van az utcákon, a tereken, a sarkokon. Mintha az egész település emlékeztetni akarna rá, hogy a kreativitás nem kiváltság, hanem életforma. Lari – színtészta történelem A Martelli család tésztaüzemében nézni, ahogy a pasta megszületik, olyan, mintha egy évszázados családi történet közepébe csöppennénk. Nincsenek látványos trükkök vagy marketingfogások. Csak emberek, akik generációk óta ugyanazzal a gondossággal készítik azt, amit szeretnek. Utána pedig ott a Bar Centrale, ahol egy tál ribollita mellett az ember hirtelen megérti, miért tud egy egyszerű leves is emlékké válni. Viareggio – a tengerparti piac A tengerparti piac napján az egész város egy kicsit hangosabb, mozgalmasabb és játékosabb lesz. Megállunk egy cukormentes vegán fagyira a Gelateria Emmánál, vacsorára pedig az O’ Sole Mióba megyünk, ahol újra és újra bebizonyosodik, hogy a nagyszerű pizza nem a sajton múlik. Hanem az odafigyelésen. A legtöbben a strandok miatt érkeznek ide. Mi viszont gyakran továbbautózunk Torre del Lagóba, ahol a vadregényes partszakasz még mindig őriz valamit abból a szabadságból, amelyet Európában egyre nehezebb megtalálni. Livorno – a kikötő, ahol a hajók történeteket hoznak Livorno soha nem próbálja elcsábítani a látogatót. Talán ezért olyan könnyű beleszeretni. A piacon ropogós polenta illata száll a levegőben, a standok között sétálva pedig az ember sokkal többet megtud a városról, mint bármelyik útikönyvből. A Museo della Città di Livorno csendesen végigvezet Livorno évszázadain, és emlékeztet rá, hogy minden kikötőváros valójában emberek érkezéseinek és búcsúinak történetéből épül fel. A La Casina di Alice vegán cannellonija pedig azok közé az ételek közé tartozik, amelyek után hosszú ideig minden más egy kicsit csalódásnak tűnik. Bolgheri – Toszkána illata, Magyarország íze Bolgheriben az ember könnyen elfelejti, hogy hová sietett eredetileg. Az Acqua di Bolgheri parfümériában rájöttünk, hogy egy illat néha többet őriz meg egy tájból, mint egy fénykép: ciprusok, szőlősorok, tengeri szél és a toszkán nyár lassúsága bújik meg az üvegekben. Aztán ott a Café Della Posta, ahol magyar szíveknek külön öröm felfedezni az Unicumot – és azt a vegán süteményt, amely miatt mindig megígérjük magunknak, hogy csak egy szeletet eszünk. Sikertelenül. A közeli Fonte di Foianóban készülő olívaolaj pedig minden évben emlékeztet rá, miért érdemes lassan enni, lassan utazni, és néha lassan élni is. A lista itt még nem ér véget Pietrasantában – amely az absztrakt művészek kedvenc kisvárosa Toszkánában – a Sementis vegán étterem azt mutatja meg, milyen lehet a növényi alapú fine dining, amikor nem bizonyítani akar semmit, csak örömet okozni. A fogások egyszerre játékosak és letisztultak, az ember pedig néhány falat után elfelejti, hogy „vegán étteremben” ül. Egyszerűen csak jó étteremben van. Luccában a Soup in Town egészen más okból marad velünk. Nincsenek nagy gesztusok vagy látványos tálalások. Inkább az a fajta hely, ahol az ember egy hosszú séta után leül egy tál leves mellé, és hirtelen úgy érzi, mintha visszatért volna valahová, ahol már járt korábban. Akkor is, ha valójában először van ott. Persze nem csak levesek vannak. De hogy mi mindent kínálnak, az a szezontól, és a szakács kedvétől függ. Firenzében pedig az Il Vegano tiramisuja újraírja mindazt, amit erről a klasszikus desszertről gondoltunk. Nem azért, mert vegán változatként akarja felülmúlni az eredetit, hanem mert egyszerűen önmagában is emlékezetes. Az a fajta desszert, amelyről még órákkal később is szó esik a vacsoraasztalnál, miközben mindenki azt állítja, hogy már egy falatot sem tudna enni. Pedig tudna. És valószínűleg fog is. És van még egy hely, amely egyelőre csak a vágylistánkon szerepel: az Agrivilla I Pini San Gimignanóban. Egy farmhotel, ahol az organikus gazdálkodás, a tudatos vendéglátás és a vegán konyha ugyanannak a történetnek a részei. Az utazások legizgalmasabb része éppen ez: hogy mindig maradnak helyek, amelyek visszahívnak bennünket, még mielőtt egyáltalán megérkeztünk volna hozzájuk. Talán jövőre végre ezt is lehúzhatjuk a listáról… Ami miatt valójában visszatérünk Az igazság az, hogy nem csak az ételek miatt jövünk vissza Toszkánába. Hanem azokért a reggelekért, amikor valaki egy csésze kávé mellett új barátra talál. Azokért a vacsorákért, amelyek jóval a desszert után is folytatódnak. Azokért a beszélgetésekért, amelyekre máshol talán soha nem kerülne sor. Mert végül nem a tökéletes tálalásra emlékszünk majd. Hanem arra, hogy kik voltunk, amikor ott ültünk együtt egy toszkán asztal körül. Jövő májusban ismét útra kelünk. Ha szeretnéd mindezt nemcsak olvasni, hanem átélni is, tarts velünk és Bencze “Vikitália” Vikivel az éves vegán kulináris kalandunkra. [kapcsolodo]steiner-kristof-szupergyors-3-hozzavalos-csokoladetruffelje-es-a-nyar-dicserete/[kapcsolodo]