← Vissza

news.bsdnet.hu

Komoly terveket dédelget Judy kamaszlánya, Maja, aki egyre jobban hasonlít édesanyjára

Index 2026-06-28 07:58
Judy és lánya, Maja csütörtökön a  Reggeliben kezdték a napot. Az énekesnő gyermeke már 14 éves, és nem csak külsőre hasonlít édesanyjára; ő is rajong a zenéért. Bár énekelni is nagyon szeret, mindene a mozgás, a ritmikus gimnasztikát pedig pár éve hiphop-ra cserélte, amiben abszolút önmagára talált. „Vagy táncosként, vagy edzőként is szívesen dolgoznék, bármi, ami ezzel kapcsolatos” – mesélte a kamasz, aki nem csak versenyeken bizonyíthatja tánctudását, de édesanyja mögött a Groovehouse háttértáncosaként is. „Azért szépen lassan felcseperedett itt mellettünk, erősíti a brigádot. Igazából nem féltettem ettől, mert én is úgy nőttem fel, hogy amikor én voltam annyi idős, mint most ő, az én szüleim sem féltettek, bennem ezt volt, ezt belém nevelték. Én magamból indulok ki” – magyarázta Judy, aki lánya szerint a koncertek és fellépések ellenére mindig mellette volt, ha kellett, pár óra alvással vitte őt iskolába, edzésre.
Eredeti cikk megtekintése →