← Vissza

news.bsdnet.hu

Duna Kupa: a DAC edzője a tempót, a Topolya mestere a fiatalokat emelte ki

NB1.hu 2026-06-28 08:49
A Dunaszerdahely 2–1-re legyőzte a TSC-t a Duna Kupa elődöntőjében, a találkozó után Robert Klauß és Nenad Milijaš is értékelte a látottakat. A dunaszerdahelyiek trénere, Robert Klauß elégedetten beszélt a látottakról, kiemelve, hogy együttese magas intenzitással és agresszív letámadással futballozott. „Színvonalas összecsapás volt, amelyen komoly energiákat mozgósított a csapat és sok pozitívumot láthattunk. Kiváló mentalitással léptünk pályára, már a kezdő sípszó előtt megbeszéltük, hogy teljes erőbedobással futballozunk, hogy támadni szeretnénk, és hogy magasan le fogjuk támadni az ellenfelet” – kezdte értékelését a szakember a klubhonlapnak . A DAC ugyan korán hátrányba került, ám még az első félidőben (30 perces játékrészekkel rendezik a tornát – a szerk.) fordítani tudott. „Úgy gondolom, több gólhelyzetet is kidolgoztunk és győztünk, ami szintén nagyon fontos. Szerintem az intenzitás volt a döntő, ez billentette a mi oldalunkra a találkozó kimenetelét. Jó energiákkal futballoztunk, nyomás alatt tartottuk az ellenfelet. Ez volt a sikerünk kulcsa. Sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk, mint a Somorja elleni legutóbbi mérkőzésünkön.” Klauß a Duna Kupa másik elődöntőjére is kitért, ahol az ETO FC Győr bár dominált, de 3-1-es vereséget szenvedett . „Megnéztem az ETO és a Csíkszereda elődöntőjét, amelyen az ETO irányított, de a Csíkszereda lőtte a gólokat. Utóbbi is kiválóan futballozott, sok hosszú labdával indították a támadásaikat és nagyon jók a pontrúgásaik is.” Pászka szögletből is betalált, hármat kapott az ETO A szakember azt is elárulta, mit vár a vasárnapi finálétól. „Kemény ellenfél a román gárda, így vasárnap mindenképpen nehéz összecsapás vár ránk. Valószínűleg mi fogjuk többet birtokolni a labdát, de fel kell törnünk a védelmüket is. Egy kicsit pihenünk a döntő előtt, majd eldöntjük, milyen legyen a kezdőcsapat összetétele. Elmondjuk a csapatnak, mit szeretnénk látni tőlük a pályán és videón is kielemezzük az ellenfelet.” A tréner kiemelte, hogy csapata mindössze két hete kezdte meg a munkát. Elmondása szerint a találkozó kiváló tapasztalatot jelentett, különösen a fiatal játékosok számára, akik közül többen nemzetközi szinten is most mutatkoztak be. Milijaš szerint a vereség ellenére több pozitívum is volt a játékban, a cél pedig továbbra is a stabil fejlődés és a szerb másodosztály megnyerése, amellyel visszajutnának az élvonalba. A DAC tehát győzelemmel hangolt a torna folytatására, a Topolya pedig a vereség ellenére is hasznos tapasztalatokkal gazdagodhatott a felkészülés ezen szakaszában.
Eredeti cikk megtekintése →