Elhunyt Vajda Márta, Brunner Márta édesanyja
Origo
2026-06-28 10:42
Vajda Márta 1943. július 7-én született Budapesten. Nem kellett sokat várni, hogy kiderüljön mekkora tehetség is született meg akkor, mivel csupán 15 évesen már az egész ország megismerte arcát és mosolyát . A Tenkes kapitányát 1964-ben mutatták be a magyar televízióban, ahol az örökös szerelmet, Székely Veronikát alakította, és örökre belopta magát az emberek szívébe és beírta magát a televíziózás történelmébe.
A Tenkes Kapitánya szerelmének szerepét Márta már 15 évesen megkapta, és utána nem lassított, egyből csatlakozott a Pécsi Nemzeti Színházhoz . 12 évet töltött itt, 1965 és 1977 között. Ezután három színházi évadot húzott le a Szegedi Nemzeti Színházban, 1980-tól pedig a Békés megyei Jókai Színház tagja volt, egészen 1984-ig. Később még egy-egy évet a Ruttkai Éva Színházban is szerepelt.
A fentebb említett színházakban olyan szerepeket kapott, mint a Bánk Bán előadásában Melinda szerepe, míg a Don Juan -ban a feleséget alakította. Már csak ez a két szerep is jól mutatja, hogy egy rendkívül ünnepelt és megbecsült tagja volt mindegyik társulatnak, amiben élete során játszott.
A színészi véna öröklődött, mivel Vajda Márta lánya, Brunner Márta is ezt a szakmát választotta, édesanyja után. A vér pedig nem hazudik, Brunner Mártából is egy rendkívül tehetséges színésznő lett, aki 1996-tól egészen a mai napig szórakoztatja a közönséget .
— írta ki közösségi oldalára a Ruttkai Éva Színház korábbi tagja.