Az egyház szerint alaptalanul gyanúsítottak meg megrontással egy papot
Blikk
2026-06-28 12:16
Miskolcon olyan plakátok jelentek meg májusban, ami azt hirdette, hogy egy katolikus pap megrontott egy fiatal lányt és elszeparálta a családjától. Az Egri Főegyházmegye vizsgálatot indított és azt állapította meg, hogy a névtelen plakátokon alaptalanul vádolták meg a papot kiskorúak sérelmére elkövetett visszaéléssel.
Eszes Andrea
Newsroom újságíró
Ezeket látta már?
Az Egri Főegyházmegye az értesülést követően azonnal átfogó előzetes vizsgálatot indított, az ügyben teljes körűen együttműködtek a hatóságokkal, amelyeknek átadták a rendelkezésre álló információkat - közölte honlapján a főegyházmegye vasárnap reggel.
Mint írják, a cselekmény vádja " minden alapot nélkülöz" , a rágalmazó plakátokat egy olyan személy készíthette és helyezhette ki , aki korábban személyes konfliktusba került a pappal és már másokat is vádolt meg alaptalanul. Rágalmazás miatt az érintett pap a polgári hatóságoknál feljelentést tett, a főegyházmegye pedig továbbítja a vizsgálat anyagát az Apostoli Szentszéknek – tájékoztatnak. Az Egri Főegyházmegye nagy hangsúlyt fektet gyermekvédelmi rendszerének és irányelveinek folyamatos felülvizsgálatára és javítására - olvasható a közleményben.
Mint írják, egy jól működő egyházi gyermekvédelmi rendszernek képesnek kell lennie arra, hogy minden feltárt esetben megvédje az áldozatokat, ugyanakkor határozottan kiszűrje a rosszhiszemű, lejárató szándékú támadásokat is. Az egyházi hivatal ma már többféle csatornán, köztük a 2019 óta működő közvetlen bejelentőrendszeren keresztül is értesülhet a gyanús esetekről – írták.
Miskolcon korábban olyan plakátok jelentek meg, amelyek szerint egy volt selyemréti római katolikus pap " hosszú ideig megrontott egy 16 éves kislányt", akit titokban bújtatott a plébánián, ahol "a bűnös viszonyt folytatták". A sokszorosított a szöveg azt állította, hogy a pap a lányt 15 éves kora óta molesztálta és távol tartotta családját. Sajtóinformációk szerint a papot kiemelték a plébániájáról és szombatévre ment.
(MTI)
pap