← Vissza

news.bsdnet.hu

Trump a maga módján aratná le a holdraszállás dicsőségét

HVG 2026-06-28 13:30
Amikor két héttel az Artemis II visszatérte után a legénység, valamint az USA űrkutatási hivatala, a NASA igazgatója, Jared Isaacman a Fehér Házba látogatott, az esemény során viszonylag kevés figyelem jutott azokra az űrhajósokra, akik az 1970-es évek óta először hajtottak végre sikeres holdkerülő küldetést, és minden korábbinál messzebb jutottak a Földtől. A több mint húszperces fogadáson a négy jelen lévő asztronauta az elnök háta mögött álldogált, ő pedig egyszemélyes sajtótájékoztatót tartott, egy-két kérdés erejéig Isaacmant is bevonva. A főszereplőket a sajtó nem kérdezhette, Trump sem tett fel egyetlen kérdést sem nekik, inkább Isaacman elálló füleivel viccelődött, és azzal, hogy kicsattanó egészsége miatt belőle is remek űrhajós lenne. Azt is közölte, hogy nyilvánosságra tervezik hozni az ufókról szóló dokumentumokat, és hogy az USA-nak jó eséllyel sikerülhet még az elnöksége alatt újra embert juttatni a Holdra. Ez utóbbi esélyét azonban éppen ő maga rombolja, hiszen már másodjára próbálja csökkenteni a feladattal megbízott NASA költségvetését.
Eredeti cikk megtekintése →