← Vissza

news.bsdnet.hu

Megszólalt Németh Zsanett lakótársa, a vallomása mindent megváltoztathat

Origo 2026-06-28 13:26
Az Origón is beszámoltunk korábban arról, hogy bolgár sajtóértesülések szerint a tragikus körülmények között elhunyt Németh Zsanett az utóbbi időben sokat veszekedett lakótársával, a szintén birkózó Biljana Dudovával, így a világbajnok sportolót is kihallgatták a tragédiával kapcsolatban. Egyelőre minden jel arra utal, hogy a 32 éves, Eb-ezüstérmes sportoló önkezével vetett véget az életének. "Nem is aludtam a lakásban, napközben is máshol volt dolgom. Hat éve élünk és edzünk együtt. Normális, hogy ilyen időszakban vitatkoztunk, de nem volt semmi komoly. Sohasem veszekedtünk, épp ellenkezőleg, folyamatosan támogattuk egymást. Június 20-án Plevenben megnyerte az első nemzetközi mérkőzését ennyi év után. Én is nyertem, boldogok voltunk. Hogy írhatnak ilyen hülyeségeket? Még olyan megjegyzések is vannak, hogy be volt drogozva, részeg volt. Nem szeretett inni. Soha nem drogozott, soha nem cigarettázott. Még tablettákat sem vett be. Alig tudtam rábírni, hogy legalább vitaminokat szedjen. Zsanett nyugodt és jó ember volt. Bulgáriában mindenki szerette, és mindig szeretni fogjuk. Nem tudom, miért tette. Nem tudom, mi járt a fejében abban a pillanatban, amikor mégis megtette" – mondta Dudova az interjúban .
Eredeti cikk megtekintése →