Russell az elképesztő Osztrák Nagydíj után: Próbáltam a határokat feszegetni
Origo
2026-06-28 15:47
Telt ház fogadta a pilótákat, az egész hétvégén több mint 320 000 ember látogatott ki Spielbergbe, ahol ráadásul vasárnap rekord meleg várt mindenkit, mert még sosem kezdtek futamot 35 fokos hőségben. A rajtot Russell jól kapta el, viszont mögötte kicsit átrendeződött az élmezőny, Hamilton második, míg Verstappen a harmadik helyen autózott. Majd a négyszeres világbajnok gyorsan, még az első tíz kör vége előtt egy másodpercen belülre ért a hétszeres világbajnok mögé, akit a 11. körben a holland megelőzött, majd Hamilton egyből vissza, ez kérem csúcsvezetés volt majdnem egy teljes körön keresztül. Mindeközben a két Cadillac megadta magát, ki is álltak a bokszba, a technika nem bírt a hőséggel. Verstappen mögé Leclerct leelőzve bejött Antonelli, míg a Ferrari mögött a két McLaren jött Piastri és Norris sorrendben. A Hamilton-Verstappen csata egy kis időre véget ért, mert a két Ferrarit kihívták kerékcserére, majd néhány körrel később a holland is kijött, és Hamilton mögé ért vissza.
Kerékcserék és előzések, röviden és tömören így lehetne összefoglalni az Osztrák Nagydíjat, amelynek a végére, amikor már csak tíz kör volt hátra a 71 körös futamból, Russell ment az élen, mögötte kicsivel több mint öt másodperccel lemaradva hasított Verstappen, aki körről-körre dolgozta le a hátrányát. A harmadik helyen a másik Mercedesszel Antonelli jött:
Russell így nyilatkozott a futamgyőzelme után: "Rég voltam már a dobogó legmagasabb fokán, így ezt most ki fogom élvezni. Verstappen és a Red Bull nagyon gyors volt, gratulálok neki is, jó lesz most inni majd egyet. Próbáltam a határokat feszegetni, gyorsan jöttek utánam a többiek, lehet, hogy hibáztam is, de ezt végül jól sikerült menedzselni. A korábbi nehéz hétvégék nagyon teszteltek mentálisan, emlékeztetni kellett magamat, hogy ilyen teljesítményre is képes vagyok, ezután szeretnék majd a hazai, brit futamon is jól teljesíteni." Őt a második helyezett Verstappen követte a kamerák előtt: "Nagyon jó verseny volt ez most nekünk, az első pár kör kifejezetten élvezetes volt, az autó a verseny első felében jól működött, de utána akadt vele pár probléma, ami miatt nem tudtam jó ritmust autózni, de rendkívül boldog vagyok a második helyünkkel összességében. Tegnap az ütközés a térdemnek nem esett ugyan jól, de jól vagyok."
George has got his post-race celebrations down to a T-Pose 😮💨 #F1 #AustrianGP pic.twitter.com/SbZQaY4FCy
Végül a sort a harmadik Antonelli zárta: "Kicsit túlságosan lelkes voltam az első körökben, emiatt nem vezettem jól, 3-4 másodpercet veszítettem is, a fékekekkel is gondom volt, de aztán újra kalibráltam a gondolataimat és végül jó versenyt tudtam menni. Ha még lett volna 3-4 kör, akkor nagyon élvezetes véghajrá lett volna, de gratulálok Russellnek, remek versenye volt."
Russell wins from Verstappen and Antonelli! 😮💨👏These are your points finishers at the Red Bull Ring 👇 #F1 #AustrianGP pic.twitter.com/oDoVi6bMQY