● news.bsdnet.hu

Aki figyelemmel kíséri a Nemzeti műsorát, tisztában lehet vele, hogy a teátrum 2016 óta tartja repertoárján Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjének prózai változatát. Az 1830-ban írt drámai költemény cselekménye meglehetősen zsúfolt: Csongor, az ember királyfi a kedvesét, Tündét szeretné megtalálni. A földre szállt tündérlányt Mirigy mesterkedései űzték el, és a gonosz, irigy vénasszony a továbbiakban is azon ügyködik, hogy a szerelmesek ne találjanak egymásra. Rajta kívül a szolgái – a három ördögfióka, Kurrah, Berreh, Duzzog – is nehezítik Csongor és Tünde, valamint szolgáik, Balga és Ilma dolgát. A mű alapvetően a boldogság kereséséről és a szerelem megtalálásáról szól, de filozófiai tartalmat is hordoz: eltöpreng az élet értelméről, az ember sorsát meghatározó erők természetéről. A drámai költemény már a megjelenése idején sem számított nyelvileg frissnek, Vörösmarty tudatosan használ benne régies alakokat és fordulatokat, hogy archaikus hatást keltsen, így a nyelvezete ma kimondottan nehézkesnek hat. Ez az egyik fő oka, hogy a középiskolások – akiknek kötelező olvasmány – távol tartják magukat attól, hogy kézbe vegyék. E felismerés indíthatta Vidnyánszky Attila rendezőt és Szarka Tamás zeneszerzőt, hogy a mű zenés színpadi változatát is elkészítsék, közelebb hozva ezzel az eredeti művet a fiatalokhoz. Az új verzió tehát vállaltan a Csongor és Tünde junior kiadása, a Z generáció tagjainak. Az előadás a jelenben játszódó keretjátékkal kezdődik és végződik: egy fiatalember – egy egyetemista, esetleg egy pályája elején járó irodalomtanár? – szobája menedékében a Csongor és Tündét olvassa, míg odakint komor, kissé baljós arcát mutatja a nagyváros: a játszótéren kapucnis suhancok tűnnek fel, az alkalmi tűzhelyként szolgáló fémhordó mellett egy éjszakai pillangónak tűnő lány álldogál. A fiatalember a szobájában meghallgatja Csongor szavait a mű 1977-es (az ezredfordulón hangoskönyvként megjelent) rádiójáték-változatából, Huszti Péter hangján: „Minden országot bejártam, / Minden messze tartományt, / S aki álmaimban él, / A dicsőt, az égi szépet / Semmi földön nem találtam. / Most mint elkapott levél, / Kit süvöltve hord a szél, / Nyugtalan vagyok magamban, / Örömemben, bánatomban, / S lelkem vágy szárnyára kél.” Ezek után lefekszik és elalszik, az olvasott történet azonban megelevenedik a fejében – és a színpadon. Vagyis elkezd peregni a cselekmény, amelyben ő Csongor és az addig színre lépő figurák is megtalálják a maguk szerepét: suhancokból ördögök lesznek, a hordó mellett feltűnt lányból a kihívó viselkedésű, csábító Ledér. A Fejes Szabolcs tervezte díszlet kortárs elemei – a muskátlis ablakokkal és légkondikkal tagolt lakóházhomlokzatok vagy a háttérben látható két bolt – mindvégig a színpadkép részei, jelezve, hogy az előadás olyan világba invitál, amelyben keveredik az ébrenlét és az álom, továbbá a kortárs nagyvárosi és az archaikus népi. A Berzsenyi Krisztina tervezte jelmezek szintén eme összevegyülésről árulkodnak. Az előadás látványvilága így leginkább olyan, mint egy urban fantasyé: a hagyományos fantasyelemeket – mágia, mítoszok, természetfeletti lények – modern kori, nagyvárosi környezetbe helyező műé. A hatást az emelkedő és süllyedő színpadrészek gyakori alkalmazása teszi teljessé, továbbá az, hogy a háttér gyakran különféle színpadi akciók helyszíne. Ami pedig az előtérben zajló eseményeket illeti: az előadás olykor túlterjeszkedik a világot jelentő deszkákon – Balga egy jelenetben például végighalad a zsöllyét a karzattól elválasztó párkányon, miközben szórólapokat osztogat, Ledér pedig flörtölni kezd az egyik első sorban ülő, fiatal nézővel. Vidnyánszky Attila rendező más eszközökkel is igyekszik hatni a közönségre: Balga egy ponton – hűtőajtóval a hátán – úgy szórja a poénokat, mint a stand upos humoristák, aztán XX. századi slágerekből idéz egy-egy sort, például a 67-es út című dalból. A zene túlnyomórészt a Vörösmarty által írott szöveg illusztratív kiegészítője. Szarka Tamás modern, kortárs hangzásvilágot teremtett, amelyben leginkább a rap és a lendületes, dinamikus dobok dominálnak, de olykor klasszikus hangszerelésű részek is helyet kapnak benne – ilyen például az Éj vonósokkal és billentyűsökkel kísért monológja. Mivel az előadás elsősorban a középiskolás korosztályt kívánja megszólítani, színészei sem idősek. A Csongort játszó Juhász Péter és a Tündét alakító Battai Lili Lujza megteszik, amit lehet, de karaktereik kissé elszürkülnek a mellékalakok mellett. Séra Dániel üzembiztosan ügyetlenkedő és mulattató, komikus figurává formálja Csongor szolgáját, Balgát. Polyák Anita tenyeres-talpas, vérbő teremtésként ábrázolja Ilmát, Balga párját és Tünde szolgálóját. Krauter Dávid, Jakab K. Tamás, Winkler Tamás Ábel igencsak jók az ördögfiókák szerepében: felszabadultan komiszkodnak, lelkesen rappelnek, abban a jelenetben pedig, amelyben baseballütővel, machetével és fejszével fenyegetik Balgát, olyanok, mintha a horrorfilmek halhatatlan gonoszainak közeli rokonai lennének – így alighanem ők fogják meg leginkább a közönséget. A Ledért életre keltő Bubik Réka alakítását elnézve egyértelmű, hogy az éjszakai pillangóként megjelenített – a drámai költeményben a tisztesség útjáról letért, „megesett” – lány éppen úgy vágyik az őszinte, tiszta szerelemre, mint a főszereplők. Katona Kinga megformálásában Mirigy inkább sértett, semmint gonosz vagy fenyegető. Tabajdi Anna elsősorban a szépségével és a fiatalságával hódít az Éj szerepében, a kozmikus ősanya fenségét, titokzatosságát, emberfeletti voltát nem sikerül érzékeltetnie. Összességében: a Csongor és Tünde zenés változata hatásosan közvetíti az alapjául szolgáló költemény két fő üzenetét – a csoda a mai, modern világban is jelen van, épp csak észre kell vennünk; a szerelmünk megtalálásáért minden nehézség ellenére érdemes küzdeni –; és valóban sikerül felkeltenie a fiatalok érdeklődését – erről az általunk látott előadás túlnyomórészt középiskolások alkotta közönségének reakcióit figyelve sikerült meggyőződnünk. Ugyanakkor kissé hosszú, olykor leül, a lezárása – amelyben a szereplők visszatérnek a jelenbe, XXI. századi valójukhoz, hogy aztán összebarátkozzanak és együtt játsszanak, kiterjedt haveri társaságot alkotva – kissé hollywoodi. És míg az urbánus környezet és a kortárs elemek megjelenítése igencsak hatásos, a népmesei, mitikus-misztikus elemeké már kevésbé az. Az előadásról alkotott összbenyomás mégis leginkább attól függ, hogy a befogadó elfogadó is-e egyben, vagyis akceptálja-e a fiatalok megszólítását célzó szándékot, valamint az annak érvényesítése érdekében alkalmazott megoldásokat. Ha igen, bizonyára tetszeni fog neki a Csongor és Tünde új, zenés változata, ha viszont nem, akár úgy is találhatja: ha Vörösmarty látná és hallaná ezt, kissé kellemetlenül érezné magát.