● news.bsdnet.hu

A politikára sokan úgy gondolnak, mintha főként beszédekből, vitákból, kampányplakátokból és tévéinterjúkból állna. Pedig még ha időnként így is tűnik, a politika jelentős része nem a látványos szónoklatokról szól, Ezért veszélyes gondolat, ha a parlamenti képviselők mandátumát akár nyolc évben, akár ennél hosszabb időtartamban korlátozzuk . Elsőre talán demokratikus lépésnek tűnhet, a valóságban viszont olyan volna, mintha egy kórház a korrupció elleni küzdelem jegyében éppen azokat a sebészeket tiltaná el a műtétektől, akik végre megtanultak operálni. Mindez persze csak azoknak hat igazán új gondolatként, akik eddig nem vették a fáradságot, hogy mélyebben beleássák magukat a témába. Thad Kousser amerikai politikatudós a mandátumkorlátokról írt, Term Limits and the Dismantling of State Legislative Professionalism c. alapművében megmutatta, hogy a szigorú mandátumkorlátok negatívan hatnak a törvényhozás tapasztaltságára, bizottsági hozzáértésére, alkuerejére és intézményi memóriájára. Ez különösen fontos egy állam irányítása esetében. Egy kezdő képviselő ugyanis soha nem légüres térbe érkezik, hanem egy kész, bonyolult és sokszereplős rendszerbe. Minisztériumok, államtitkárok, lobbisták, nagyvállalatok, önkormányzati érdekcsoportok, uniós szabályok és régi alkuk veszik körül. Aki először vesz részt a költségvetés tárgyalásán, könnyen elveszhet a számok, fejezetek és módosító javaslatok útvesztőjében. Az államnak ugyanis nagyon fontos, hogy legyen memóriája. Ez a bizottsági elnökökön, szakpolitikusokon, frakcióvezetőkön, volt államtitkárokon és olyan képviselőkön keresztül működik, akik emlékeznek arra, hogy a gyógyszerár-szabályozás, a vasútfejlesztés, az energiapolitika vagy az adórendszer korábban miért működött jól vagy rosszul. A választó így gyengébb képviseletet kap. Olyan kezdő politikust, akit a nála sokkal tapasztaltabb bürokrácia, pártközpont vagy lobbista könnyen az orránál fogva vezethet. Egy lobbista ugyanis nem megy nyugdíjba nyolc év után. A nagyvállalati szabályozási igazgató, az iparági tanácsadó, az állami apparátus rutinos jogásza és a nemzetközi szervezet tárgyalója sokszor évtizedes tudással ül az asztalnál. Ha velük szemben mindig újrakezdő képviselők ülnek, annak végső soron a demokratikusan választott oldal látja kárát. Ez különösen a kis és közepes országoknál fontos. Egy nagyhatalom könnyebben megengedheti magának, hogy hibázzon, mert mérete, piaca, hadereje és pénzügyi súlya tompítja a következményeket. Egy kisebb ország viszont sokszor tárgyalási ügyességből, helyismeretből, gyors reagálásból és intézményi memóriából él. Egy energiaszerződésnél, autóipari beruházásnál, bankadó-vitánál, digitális szabályozásnál vagy uniós forrásalkunál nem elég jó szándékúnak lenni. Tudni kell, hogy mi a másik fél valódi érdeke, mi volt a korábbi alku, milyen jogi kiskapuk maradtak nyitva, melyik ígéret üres, és melyik engedmény kerülhet később sok milliárdba. A tapasztalt politikus sem tévedhetetlen. Sőt, a hosszú politikai karrier néha éppen azt eredményezi, hogy valaki túl kényelmesen mozog a hatalomban. De erre nem az a jó megoldás, hogy mindenkit ugyanazzal az időlimittel korlátozunk, hanem az, hogy A választó számára kifejezetten hátrányos, ha törvény tiltja meg neki egy jó képviselő újraválasztását. A szavazóknak nem kevesebb választási lehetőségre lenne szükségük, hanem több információra, valódi versenyre a jelöltek között, átlátható kampányfinanszírozásra és arra a tényleges lehetőségre, hogy leváltsák azt, aki rosszul dolgozik. A kétciklusos korlát ezzel szemben durva eszköz, mert nem tesz különbséget jó és rossz, szorgalmas és lusta, tiszta és korrupt, értő és dilettáns politikus között. Ugyanazzal a mozdulattal küldi haza azt is, aki visszaél a hatalmával, és azt is, aki éppen most tanulta meg, hogyan kell egy ország érdekeit képviselni. A képviselői mandátum korlátozása a demokrácia szempontjából sem magától értetődő nyereség. Ha a választók úgy döntenek, hogy egy képviselő rosszul dolgozik, mennie kell. Ha viszont úgy döntenek, hogy jól képviseli őket, miért írná felül egy törvény a szabad választói döntésüket? A valódi reform nem a tapasztalat üldözése lenne, hanem a hatalom ellenőrzése. Szigorúbb vagyonnyilatkozatok, lobbiregiszter, közbeszerzési transzparencia , nyilvános képviselői teljesítményadatok, erősebb etikai szabályok, párton belüli verseny és átlátható kampánypénzek kellenének. Ezek a korrupciót támadják, nem a szakértelmet. Egy ország vezetése nem amatőr gyereksport, ahol az edző folyamatosan cserélgeti a játékosokat, hogy mindenki nagyjából azonos játékidőt kapjon. Ráadásul ha a tapasztalatlan politikusok hibáznak, annak az árát nem ők fizetik meg, hanem az állampolgárok, rosszabb egészségügyi ellátás, gyengébb iskolarendszer, drágább beruházások és szuboptimális gazdasági döntések formájában. A tapasztalatlan politikus ezért drága politikus. Egy ország nem attól lesz tisztább, hogy rendszeresen elfelejti, amit egyszer már megtanult. Attól lesz erősebb, ha a tapasztalatot közvagyonná teszi, a visszaélést pedig láthatóvá és büntethetővé. A szerző az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka