Most már biztos, így büntetik a rendőrök az elektromos rollerrel közlekedőket: elvehetik a jogosítványt, 150 ezres csekk is repülhet – egy pohár bor se fér bele
VG
2026-06-29 06:10
Rendőri intézkedéssel és 50 ezer forintos bírsággal ért véget egy balatonlellei esti borozás egy pár számára, akik egy pohár bor elfogyasztása után elektromos rollerrel indultak haza. A történtekről a Hello Balatonlelle nevű Facebook-oldalon számolt be Tóth Balázs , aki a balatoni turizmus fejlesztésének kiemelkedő szereplője. Az eset több szempontból is tanulságos, s nem csak azok számára, akik nincsenek tisztában az elektromos rollerekre vonatkozó ittas vezetési szabályokkal, hanem az eszközök körüli szabályozási anomáliákra is rámutat.
A bejegyzés szerint az 50 ezer forintos bírságot kapó pár arról számolt be, hogy a frissen átadott balatonlellei rendezvénytéren fogyasztottak el fejenként egy pohár bort, majd mintegy fél órával később elektromos rollerrel indultak haza. Útközben a rendőrök igazoltatásra szólították fel őket. Az intézkedés során alkoholszondás ellenőrzést végeztek. A férfi negatív eredményt produkált, míg társa esetében a szonda alkoholfogyasztást jelzett.
A beszámoló szerint ezt követően
Állításuk szerint három különböző mérőeszközt is használtak, amelyek eltérő értékeket mutattak. A rendőrök közlése alapján az eljárás során a legmagasabb mért értéket vették figyelembe.
Az intézkedés során több, a közlekedési szabályokra vonatkozó tájékoztatást is kaptak. Eszerint az elektromos roller tolása vagy lábbal történő hajtása nem minősül szabálysértésnek alkoholfogyasztást követően.
Tájékoztatásuk szerint a rendőrök jelezték: magasabb alkoholszint esetén akár 150 ezer forintos bírságra is számíthattak volna, sőt bizonyos esetekben a vezetői engedély is elveszíthető elektromos rollerrel elkövetett ittas járművezetés miatt.
A történetet megosztó pár hangsúlyozta, hogy utólag már tisztában vannak azzal, hogy megsértették a közlekedési szabályokat. Bejegyzésük célja szerintük nem a mentegetőzés, hanem a figyelemfelhívás volt, mivel a rendezvényen több olyan ismerősükkel is találkoztak, akik szintén elektromos rollerrel érkeztek borozni, és feltehetően nem ismerték a vonatkozó szabályozást.
Egyre többen sürgetik az elektromos rollerek szabályozását
Egyre több olyan balesetről hallani, amelyben elektromos rollerek is érintettek. Nagyvárosokban, különösen Budapesten már a városkép részeivé váltak a hangtalan járműveken suhanó emberek, miközben a jelenleg érvényes szabályozás nem kezeli külön kategóriaként az e-rollereket. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter ezen is változtatni szeretne a KRESZ tervezett módosításával. A miniszter szerint az új KRESZ bevezetését átfogó és hosszú társadalmi egyeztetés előzi majd meg. Miként a Világgazdaság oldalán megírtuk, az elektromos rollerekre vonatkozóan az elképzelések szerint a kormány szeretné korhatárhoz kötni használatukat, és 20 vagy 25 km/h-s sebességkorlátozást bevezetni azokra.
A módosítások várhatóan két ütemben zajlanak majd, mert az e-rolleres balesetek száma kiugróan magas, miközben a jelenlegi szabályozásban a legnagyobb problémát az jelenti, hogy az elektromos rollereket nem értelmezi külön járműkategóriaként.