Döntött Magyarország szomszédja: újra jön a kötelező sorkatonai szolgálat
Portfolio
2026-06-29 06:34
Aleksandar Vučić szerb elnök a Belgrád melletti batajnicai katonai repülőtéren bejelentette, hogy az ország jövő márciustól ismét bevezeti a kötelező sorkatonai szolgálatot, igaz, rendkívül rövid időtartamra. Az újraindítás előtt azonban még számos adminisztratív és logisztikai előkészületet kell elvégezni. A sorozás
a 30 év alatti férfiakat érinti majd, a szolgálat ideje pedig várhatóan 75 nap lesz.
Ez a lépés egy több mint tíz évvel ezelőtti döntést bírál felül. Szerbia 2011. január 1-jén tért át a teljesen hivatásos haderőre, miután hatályba lépett a kötelező sorkatonai szolgálatot felfüggesztő parlamenti határozat. Azóta az ország hadserege kizárólag önkéntesekre és hivatásos katonákra támaszkodik.
A bejelentés egybeesett egy nagyszabású haditechnikai bemutatóval, amelyen a szerb légierő repülőgépei és helikopterei mellett kínai, amerikai és orosz gyártmányú rakétarendszereket, irányított bombákat, valamint egyéb fegyvereket is bemutattak. Hasonló irányba mozdul el Németország is, ahol 2027-ig fontolgatják az általános hadkötelezettség visszaállítását a férfiak számára, mivel Berlin az önkéntes programokkal nem képes teljesíteni az ambiciózus haderőfejlesztési céljait. Friedrich Merz kancellár Európa legerősebb hagyományos hadseregének felépítését ígérte, és a Bundeswehr aktív állományát a jelenlegi mintegy 185 ezerről 2035-ig 260 ezer főre növelné.
Egyre több politikus tartja azonban elérhetetlennek ezt a célt a sorkatonaság visszaállítása nélkül. Thomas Röwekamp, a német parlament védelmi bizottságának elnöke arra figyelmeztetett, hogy a kormánynak nem lesz más választása, mint a hadkötelezettség újbóli bevezetése, ha az önkéntes toborzás nem hozza meg a kívánt eredményt.
Címlapkép forrása: Erkin Keci/Anadolu via Getty Images