← Vissza

news.bsdnet.hu

Autista gyerekek fotóját használta Pride-ellenes bejegyzéséhez Dúró Dóra

Klubrádió 2026-06-29 06:52
A Mi Hazánk alelnöke a Budapest Pride-ról szóló Facebook-bejegyzésében olyan fotót is közzétett, amelyen három autista gyermek arca kitakarás nélkül látszott. A képet később eltávolította, miután a gyerekeket ismerő szakember arról írt, hogy a kiskorúakat és szüleiket gyűlölködő kommentek érték. Dúró Dóra ugyanakkor azt állítja, a felelősség a szülőket terheli. A szombati Budapest Pride után Dúró Dóra, a Mi Hazánk alelnöke közösségi oldalán több fényképet is közzétett a felvonulásról. A bejegyzésben arról írt, hogy szerinte „a magyarság jövője hagyományos családmodellben, mentális egészségben és a normalitásban tud megvalósulni”, a Pride résztvevőit pedig zsákutcának nevezte. A megosztott képek között szerepelt egy közeli felvétel is három gyermekről, akiknek arcát nem takarta ki. A fotót azóta eltávolította. Az esetre a •Nefi• Autizmus- és ADHD-barát támogatás felnőtteknek és családoknak nevű Facebook-oldal hívta fel a figyelmet. A bejegyzés szerzője azt írta, jól ismeri a családot, amely több autista gyermeket nevel, és szerintük a Pride számukra nem politikai demonstráció volt, hanem annak megélése, hogy büszkék lehetnek önmagukra és másságukra. A poszt szerint a fotó közzététele után a gyerekekről és szüleikről sértő hozzászólások jelentek meg, egyes kommentelők a szülőket gyámhatósági eljárással is fenyegették. A szerző úgy fogalmazott: És innentől kezdve már nem a Pride-ról beszélünk. Hanem három kisgyerekről. Három olyan kisgyerekről, akiket felnőttek kezdtek el kommentekben megbélyegezni, a szüleiket gyámhatósággal fenyegetni, és olyan indulatokat rájuk zúdítani, amelyekhez semmi közük nincs. Akárhogyan is gondolkodik valaki a Pride-ról, egyetlen gyerek sem válhat politikai üzenetek eszközévé". Hozzátette azt is, hogy sok autista ember számára a Pride nem kizárólag a szexuális orientációról vagy a nemi identitásról szól, hanem arról is, hogy egy olyan világban, ahol gyakran kilógnak a sorból, elfogadást tapasztalhatnak meg. A 24.hu megkereste Dúró Dórát is, aki azt válaszolta: a fényképet nem önálló gyermekképként, hanem a rendezvényt bemutató képsor részeként tette közzé. Arra is hivatkozott, hogy a Polgári Törvénykönyv szerint tömegrendezvényen készült felvételekhez nincs szükség az érintettek hozzájárulására. A politikus szerint a fénykép azt mutatta be, hogy a gyerekek részt vettek egy olyan rendezvényen, amelyről úgy gondolja, nincs helye rajta kiskorúaknak, mert az szerinte káros lehet a személyiségfejlődésükre. Dúró Dóra visszautasította azt az állítást is, hogy a Pride az autistákról is szólna, és azt mondta: nem nevezte meg sem a gyerekeket, sem a szüleiket, ezért nem tartja magát felelősnek az őket ért támadásokért. Szerinte a szülők saját döntésükből vállalták a nyilvánosságot, amikor gyermekükkel részt vettek a rendezvényen. A Mi Hazánk alelnöke közölte: miután értesült arról, hogy a hozzátartozók kifogásolják a fotó közzétételét, törölte azt a bejegyzéséből. Ugyanakkor ismét hangsúlyozta, hogy szerinte a felelősség a szülőké, amiért gyermekeiket kivitték a Pride-ra.
Eredeti cikk megtekintése →