Helyettes államtitkár lett Zeller Judit, a TASZ munkatársa
Index
2026-06-29 13:30
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közölte , hogy Dr. Zeller Juditot, a szervezet Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának eddigi vezetőjét a miniszterelnök a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkárává nevezte ki.
Az alapjogok és az emberi méltóság érvényesülése iránt elkötelezett jogászként Zeller Judit 2016 óta dolgozott a TASZ-ban. Felbecsülhetetlen fontosságú a betegjogok, az önrendelkezés, az életvégi döntések, az oktatási jogok, a szülői jogok területén végzett munkája
– olvasható a szervezet közleményében.
„Az oktatás szabadságáért küzdő mozgalmakat, az SZFE oktatóit, sztrájkoló tanárokat, érintett szülőket éppúgy segítette, mint azokat, akiknek az egészségügyben sértették meg a megfelelő ellátáshoz és tájékoztatáshoz fűződő jogait. A TASZ biztos abban, hogy Zeller Judit a kormányzati munkája során is ezt az emberi jogi szemléletet fogja képviselni” – jegyezte meg a Társaság a Szabadságjogokért .
„A jogvédő szervezet szerint reményre ad okot, hogy a kormányváltás óta számos, az emberi jogok iránt elkötelezett és a civil szférából érkező szakember kapott fontos kormányzati tisztséget. A TASZ a korábbinál összehasonlíthatatlanul jobb együttműködésben bízva, de továbbra is a hatalomtól függetlenül dolgozik azért, hogy a polgárok érvényesíthessék jogaikat az állami szervek indokolatlan beavatkozásaival és mulasztásaival szemben, és változás történjen a rendszerszintű problémák terén” – hangsúlyozta a szervezet.
(Borítókép: Zeller Judit 2022. március 19-én. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)