← Vissza

news.bsdnet.hu

Toroczkai László: Folytatjuk, miniszterelnök úr!

Demokrata 2026-06-29 13:42
Toroczkai László (Mi Hazánk) azt mondta, az elmúlt öven nap megerősítette őket abban, hogy „abszolút filmszínházat” látnak. Szerinte teljesen más irányba haladnak a folyamatok, mint amit a miniszterelnök mond. Nem a jogállamot akarják helyreállítani, hanem kifejezetten távolodik az ország a demokratikus jogállam fogalmától – értékelt. Bírálta azt, hogy a tizenhetedik alaptörvény-módosítással kapcsolatos társadalmi egyeztetésre csak öt napot biztosítottak. Emlékeztetett arra, a módosítás korlátozna a parlamenti képviselők mandátumának hosszát. Javasolta a miniszterelnöknek, hogy menjen még lejjebb: csak egy évre válassza meg a nép a képviselőket, és a kormányfő egy év után ki tudja őket rúgni. Az ellenzéki politikus szerint ez a korlátozás példátlan Európában és a népképviselet korlátozását jelenti, ráadásul a magyar választók mindössze 0,3 százaléka fejezte ki támogatását a javaslattal kapcsolatban. Olyan diktatúrát építenek, amelyre az elmúlt 16 évben nem volt példa – jelentette ki az ellenzéki frakcióvezető. Toroczkai László szerint Bart István, a gazdasági tárca egyik helyettes államtitkára arról beszélt, nincs szükség falvakra, illetve a családpolitikai intézkedések ellen is beszélt. A vidéken élők nem szeretnék, ha a házukat ledózerolnák – hangoztatta.
Eredeti cikk megtekintése →