● news.bsdnet.hu

Az Oktogonnál gyülekeznek majd délelőtt tíz órakor, hogy hangos ostorok pattogásának és rivalgó kürtök zengő hangjának kíséretében végigvonuljanak az Andrássy úton, egészen a millenniumi emlékműig, ahol párducos Árpád előtt tisztelegnek, kinek világraszóló győzelme a 907 évi pozsonyi diadal biztosította a magyarság számára az új haza megtartását. Más országokban tudományos intézetek, szervezetek, alapítványok kutatják történelmük eseményeit, derítik fel a gazdasági, földrajzi, katonai feltételeit, vizsgálják csatáik helyszíneit, és külön grémiumok tevékenykednek az eseményeket megörökítő emlékművek megalkotásáról és felállításáról. Kies hazánkban kissé más a hozzáállás. Ahol csak magyart vertek, emlékoszlopa van annak! Itthoni kulturális szervezeteink, a minisztériumok, a helyi önkormányzatok szobrot faragtak Szulejmán szultánnak a Szigetvár melletti Turbékon, kurgán-halmot építettek Muhi-pusztán, obeliszk-sort a román hadsereg hatvani 1919 évi hőstettének emlékére, szép ágyús emlékművet az odaveszett 1809 évi győri ütközetnek, emlékoszlopot az elvesztett romhányi csata mezejére, s mert nekünk Mohács kell, kopjafaerdőt ültettek a város határában lévő sátorhelyi mezőre. Sok helyre, hol veszítettünk, sem borulhatnak unokáink a hősök hantjaira: Drégelynél (1552), Mezőkeresztesnél (1596), Ménfőcsanaknál (1044), Kapuvárnál (1030), Tokajnál (1527), Edelénynél (1604), stb. De ahol nyertünk, ott is csak elvétve örökít az utókorra az eseményre emlékeztető emlékmű: nincs Szentgotthárdnál (1666), Párkánynál, (1683), a Hód-tavi ütközet pástján, (1280), Turán, (1594), Gombásnál (1670), Kömlődnél (1705), stb. A dürnkruti csatamezőn, ahol Kun László és hadai 1290 nyarán megverték a cseh Ottokár hadait, és a királyt is megölték a csatatéren, áll Habsburg Rudolfnak és II. Przmysl Ottokárnak az emlékműve. Árpád-házi Kun Lászlóról egy fűszál sem szól a magyar sereg dicsőségének mezején. A pozsonyi csatának sincs emlékműve. Egységes történeti feldolgozása sincs, csak a dialektikus történelmi materializmus kútfőinek halandzsái. Honi történészeink a szomszéd országbéli tudósokkal karöltve szívesebben helyezik az „ob der Enns”-hez, az Óperenciás tengernek fövenyes partjaihoz közelebb a dicső magyar múlt eseményeit, mint a történés kézzelfoghatóan közeli helyszínéhez. Honszerető igyekezetükben inkább „bősen” erőművet építtettek, mintsem emlékművet emeltek volna a honvisszaszerző Árpád fejedelemnek. Árpádnak, akinek törzsökéből dicső királyok származtak, ahogy a táltosok megjövendölték. A róla elnevezett királyi ház a történelem legnagyszerűbb dinasztiája. Uralkodásuk ötödfél évszázada alatt kilenc szentet és boldogot adtak a keresztény egyháznak, amelynek keresztségét az ázsiai pusztákról jött népek közül egyedül ők vettek fel és adták népeiknek. A 907 évi pozsonyi diadal biztosította a magyarság számára az új haza megtartását. A 907-es esztendő a krónika szerint Árpád halálának éve is. Árpád, akinek sírhelyét sem ismerjük. Árpád, akinek emlékét sem ápoljuk. Árpád, akinek honunkat köszönhetjük. Akinek áll ércnél maradandóbb műve, áll idén már idestova ezeregyszázharminc éve Magyarország.