Így lesz egy apró hibából nagy baj: lesodródás után túlkormányozta az autót
HVG
2026-06-29 13:47
Egy autópályán történt balesetről tett közzé videót a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF), amin az látható, hogy egy sötétszürke autó jobb oldali kerekei lesodródnak az útról, a sofőr pedig hirtelen ellenkormányoz. Az autó emiatt félig átsodródik a belső sávba, majd újabb hirtelen kormánymozdulat után a szalagkorlátnak csapódik, végül a külső sávban áll meg.
A baleset során csak a szerencsének köszönhető, hogy a belső sávban érkező autó nem ütközött a megcsúszó járművel. Az esetben senki sem sérült meg.
Autópályás tempónál különösen fontos, hogy a vezetők ne rántsák el hirtelen a kormányt, mert nagy sebességnél az autó egészen másképp reagál, mint városi forgalomban. Ha korrigálni kell, azt mindig fokozatosan, a helyzetnek megfelelően kellene megtenni.
Az MKIF szerint a baleset után az első arra haladó autós nem állt meg, hogyan pedig kötelessége lett volna, a második viszont segítséget nyújtott. Ennek kapcsán emlékeztetnek: a segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény, amely akár két év szabadságvesztéssel is büntethető. Baleset esetén mindig meg kell győződni arról, hogy szükség van-e segítségre, értesíteni kell a mentőket vagy a rendőrséget, ugyanakkor a segítségnyújtás során a saját biztonságunkra is ügyelni kell. Ha megállunk, lehetőség szerint húzódjunk le, vegyünk fel láthatósági mellényt, és a sérültekhez a lehető legbiztonságosabb módon közelítsünk.
https://hvg.hu/cegauto/20260623_video-keresi-a-rendorseg-e-bikeos-not-elesett-egy-motoros