← Vissza

news.bsdnet.hu

Hankó Balázs közleményt adott ki a letartóztatásokról Magyar Péter beszédét követően

Index 2026-06-29 14:00
Magyar Péter az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén napirend előtti felszólalásában külön fejezetet szánt Hankó Balázsnak. A miniszterelnök kereste az ülésteremben az Orbán-kormány kulturális és innovációs miniszterét, de mivel nem találta, képviselőtársait kérte meg, hogy adják át neki üzenetét. Ha már a lopásnál tartunk, nem látom Hankó Balázst, pedig lenne hozzá pár szavam, kérdésem. Tolmácsolják neki, ha még szabadlábon van – fogalmazott Magyar Péter, aki arról is beszélt, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli botrányok miatt Hankó Balázs környezetéből „már szinte mindenkit elvittek”. A miniszterelnök továbbá azt állította, hogy az egykori tárcavezető és köre „egy teljes tolvajnyelvet dolgozott ki” a közpénzek elosztására. Állítása szerint a fideszes pályázókat „úszóknak”, a támogatások odaítélését pedig „úszóversenynek” nevezték. Hogy a fideszes képviselők tolmácsolták az üzenetet, vagy Hankó Balázs figyelemmel követi a parlamenti tudósítást, nem tudni, mindenesetre kevéssel a miniszterelnöki beszéd után kiadott egy közleményt, amit változtatás nélkül közlünk: „Szolidaritásomat fejezem ki és minden jóakaratú, a jogállami eljárásokban hívő ember szolidaritását kérem a kulturális támogatásokat kezelő munkatársaim számára, akik – meggyőződésem szerint – valós jogi indok nélkül kerültek letartóztatásba múlt hét csütörtökön. Hangsúlyozom: az, hogy egy döntést utóbb a büntetőeljárás nagyítójával vizsgálnak, legitim eljárás. De ebben a személyes szabadságot csak a legszükségesebb esetben kell a legszigorúbban korlátozni. Ha ez nem így történik, az eljárás jogtalan. A letartóztatásról szóló döntés egyelőre nem jogerős, így reményeim szerint a szükségesség és arányosság tesztjét a másodfokú eljárásban alkalmazva lesz lehetőségük arra, hogy szabadlábon védekezzenek és tisztázzák magukat. Munkatársaim – csakúgy, mint jómagam – mindig jóhiszeműen jártunk el és minden helyzetben az embereket egymással összekötő kultúra támogatásának célja lebegett szemünk előtt, nem saját gazdagodásunk vagy bárkinek a teljesítmény nélküli gazdagítása. Biztos vagyok benne, hogy a kultúra támogatásában résztvevők ellen indított vizsgálatok akkor is hatékonyan elvégezhetőek, ha munkatársaim nem maradnak letartóztatásban. Megértem a kritikusokat, akik nem értettek egyet az elmúlt évek kulturális támogatásokról szóló döntéseivel. De ez független attól, hogy ne hunyjanak szemet munkatársaim letartóztatása felett. Nem tudom, hogy hihető-e számukra, de e döntések nem valami vagy valaki ellen irányultak, hanem az értékteremtést szolgálták. Hiszem, hogy ha a vizsgálatokat szükségesnek tartják is, a jogállami és emberséges eljárások hívei.” Az Országgyűlés hétfői ülését percről percre tudósításunkban közvetítjük, amit ezen a linken keresztül lehet követni . (Borítókép: Hankó Balázs 2025. április 2-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Eredeti cikk megtekintése →