Magyar Péter: Miről beszélnek önök?
Index
2026-06-29 13:59
Magyar Péter Toroczkai Lászlónak válaszolva úgy fogalmazott, nem hallott a Mi Hazánk elnökétől kritikát, amikor korábban történtek Alaptörvény-módosítások, miközben most valódi konzultáció van.
Már 2024 májusában elmondtam a vállalásainkat, a képviselői mandátum korlátozását is nyolc évben. Legalább harmincötször beszéltem róla. Most tartottunk egy társadalmi konzultációt. Bármit is hazudnak, a magyar emberek tudták, ismerték. Egy pillanatig nem árultunk zsákbamacskát
– rögzítette a miniszterelnök, megjegyezve, hogy a közjogi méltóságok eltávolítását is támogatják az emberek.
Önök soha nem kérdezték meg a magyar emberektől, hogy mit írjanak bele az Alaptörvénybe. Nem öt napig, egy óráig sem. Ön két emberrel közösen létrehozott egy Alaptörvényt, amire nem kapott felhatalmazást a magyar emberektől
– jelentette ki Magyar Péter, aki szerint az alkotmányozásban többen fognak részt venni, mint valaha bármilyen közjogi gondolkodásban Magyarországon.
Magyar Péter a falvakról elmondta, 600 ezer üres, részben romos ingatlan van a magyar vidéken, „talán nem önöknek kellene a magyar vidékről beszélni.” A kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy a Tisza-frakció leképezi a magyar vidéket, ismerik a helyzetet, az alsóbbrendű utaknak 50 százaléka járhatatlan, több mint ezer betöltetlen háziorvosi praxis van, bezártak 225 kórházi osztályt.
Miről beszélnek önök? Elüldöztek rengeteg embert a magyar vidékről. Ha önök maradtak volna, akkor a magyar vidéknek tényleg vége lett volna
– hangsúlyozta Magyar Péter, aki elárulta, dolgoznak a Szent István Terv bevezetésén, tíz településenként egymilliárd forint plusz forrást biztosítanának, valamint az önkormányzati reform is napirenden van.
A kormányfő szerint GMO-ügyben rosszul tájékoztatták Toroczkai Lászlót, GMO-ról nincs szó, csak a saját génállomány átalakításáról.