← Vissza

news.bsdnet.hu

Magyar Péter szerint az a nagy probléma, hogy a fideszesek nem képesek elfogadni, hogy nemcsak ők léteznek

24.hu 2026-06-29 13:58
Magyar Toroczkainak is válaszol, azt veti a Mi Hazánk elnökének szemére, hogy az nem tiltakozott akkor, amikor a Fidesz farigcsálta az alaptörvényt. Magyar szerint most van először igazi társadalmi konzultáció, majd ismét a nemzeti kontulrációkat kritizálta, ismét bekötött szemű kismajmok kompetenciáit emlegetve. Magyar leszögezte, semmi új nincs a mostani cselekvéseikben, hiszen már két évvel ezelőtt beszélt ezekről a terveikről, és a Tisza választási ígéreteiben is szerepelt az Orbán-bábok mielőbbi eltávolítása. Közben, mint mondja, a Fidesz és a KDNP soha nem kérdezték meg konkrétan a magyar embereket, hogy mi szerepeljen az alkotmányban, még egy órára sem. A miniszterelnök szerint az a nagy probléma a fideszesekkel, hogy nem képesek elfogadni, hogy nemcsak ők léteznek. Toroczkainak üzente még, hogy az megsértődik azért, mert a Tisza nem nemzetgyűlésben gondolkodik. Ezzel szemben most 36 évvel a rendszerváltás után, olyan alkotmányozás fog megvalósulni, amibe az embereket is bevonják, és többen fognak részt venni benne, mint valaha.The post Magyar Péter szerint az a nagy probléma, hogy a fideszesek nem képesek elfogadni, hogy nemcsak ők léteznek first appeared on 24.hu.
Eredeti cikk megtekintése →