Megható pillanatok a Magyar Színházban: Reviczky Gábor újabb elismerésben részesült
Origo
2026-06-29 15:00
Ahogy minden évben, úgy most is megtartották a Magyar Színház nagyszabású évadzáró gáláját, ahol természetesen az év művészeit és dolgozóit is díjazták. Mivel a 2025/2026-os szezonban Reviczky Gábor állapota ellenére vendégművészként szintén a társulatot erősítette, így az ő munkáját is elismerte a közönség, ahogy Trokán Annáét, vagy éppen Haumann Péter fiáét, Haumann Mátéét is. Mutatjuk a díjazottakat!
Akárcsak például a Játékszínben az évad végén, úgy a Magyar Színházban is sor került az idei díjátadóra, ahol a színészek mellett többek között azokat a háttérben dolgozókat is kitüntették, akik ugyan „csak” a színfalak mögött tevékenykednek, de nélkülük éppúgy nem jöhetne létre előadás, mint a főszereplők nélkül. A díjazottak így három kategóriából kerültek ki, ugyanis a dolgozók mellett a társulat és a nézők is külön-külön dönthettek a legjobbakról. Így a Magyar Színház társulata szerint az évad színésze és színésznője Viczián Ottó és Kiss Anna Gizella lettek, míg a legkiemelkedőbb ensemble színész díját Z. Kovács Gábor , az évad háttéremberéét pedig Gyenes Ildikó vehette át.
A nézők öt kategóriában szavazhattak az év művészeire, illetve az évad közönségkedvenc előadását is megválasztották. Utóbbi címet a Valahol Európában nyerte el, amiben Reviczky Gábor Simon Pétert alakítja vendégművészként, ezzel pedig elnyerte a kategória legjobbjának járó címet. Emellett a szezon kedvenc színésznője és színésze Trokán Anna és Haumann Máté lettek, míg Tóth Géza Gergő ensemble művészként, Bögös Nikolasz pedig gyerekszínészként kapta meg a megtisztelő díjat.
Mindemellett a Magyar Színház idén is külön köszönetet mondott azoknak a háttérben dolgozó munkatársaknak, akik nélkül a színház mindennapi működése elképzelhetetlen lenne, így Szűcs Bence és Németh Attila zsinórosok, Dobrova Zsuzsa és Mihály Andrea nézőtéri felügyelők, valamint Pálfi Krisztián hangosító is díjazottként állhattak színpadra. És ha mindez nem lenne elég, az évad rajongóját is elismerték, ugyanis Taylor Annie 59 alkalommal látogatott el a teátrum előadásaira. Míg az évad során a legtöbb diákcsoportot Földháziné Szalai Ágota vitte előadásokra, így ő az év Színház Pedagógusa díjjal gazdagodott, amit idén először, de biztosan nem utoljára ítéltek oda.