● news.bsdnet.hu

Volt idő, amikor az Egyesült Államokban komoly katonai apparátus dolgozott azon, hogyan lehet kiszűrni a hétköznapokba beépült, rejtőzködő kommunistát. A US First Army 1955-ben egész kézikönyvet szentelt a kérdésnek , amelyet később népszerű magazinok is leközöltek, a hadsereg pedig oktatófilmet is forgatott belőle. A pamflet abból indult ki, hogy a kommunista már nem a régi klisé szerinti, aktatáskában bombát rejtegető, szakállas forradalmár. Bárki lehet az, hiszen a kézikönyv szerint a kommunisták minden társadalmi rétegben és szakmában ott vannak, a párt ráadásul tudatosan a felszín alá húzódott, hogy beépülhessen. A jó hír viszont az volt, hogy a szerzők szerint azért mindig akadnak árulkodó jelek. Az első ismérv a nyelvhasználat volt. A pamflet szerint a kommunistát elárulja a hosszú, kacskaringós mondatok kedvelése és egy jellegzetes szókincs, az úgynevezett „kommunista nyelv”. A szerzők egész szólistát is mellékeltek a gyanús kifejezésekből, és bár ezek a hétköznapi angolban is léteznek, állításuk szerint az „elvtársak” aránytalanul gyakran használták őket. A listán szerepelt többek között a „kizsákmányolás”, a „reakciós”, a „boszorkányüldözés” és, nem mellesleg a „progresszív” szó is. A második kapaszkodó a témaválasztás volt. A kézikönyv felsorolta azokat az ügyeket, amelyeket egy kommunista állítólag előszeretettel feszeget: a polgárjogok megsértését, a faji vagy vallási megkülönböztetést, a bevándorlási törvényeket, a hadi költségvetést és a „békét”. Sőt, a listán ott volt maga a „mccarthyzmus” bírálata is, vagyis aki a kommunistavadászatot kritizálta, az a logika szerint gyanúba keveredett. A legmeglepőbb azonban a hobbik számontartása volt. A pamflet külön kitért arra, hogy bizonyos időtöltések hagyományosan a mozgalomhoz kötődnek, és kifejezetten a néptáncot és a népzenét nevezte meg gyanús szabadidős tevékenységként. A szerzők végül egy ellenőrző listát is adtak, amelyen olyan kérdések szerepeltek, mint hogy az illető szokatlan nyelvet használ-e, lekicsinyli-e az amerikai intézményeket, miközben a kommunista országokat dicséri, vagy titkolózik-e bizonyos kapcsolatairól. Ha a kézikönyv már a néptánc és a kedvenc szófordulatok alapján is profilt rajzolt, akkor a XXI. század amatőr kémelhárítói számára van egy jó hírünk: a listához ma már egy újabb szabadidős ismérvet is hozzá lehet csapni, méghozzá tudományos alapon. Elég annyit megkérdezniük a vb-lázban égő egyszeri focirajongótól, hogy kit szeret jobban, Messit vagy Ronaldót. Egy friss kutatás szerint ugyanis a két klasszis közötti évtizedes vita mélyén ott bujkál a politikai beállítottság, és aki Messi mellett teszi le a voksát, az statisztikailag a baloldal felé húz. Csapatjáték, kollektív siker, szerény fellépés – nagyjából az a profil, amelytől a hidegháborús pamflet szerzői a hideglelést kapták volna. A csavar pedig az, hogy a „progresszív” jelző, amelyet a kézikönyv gyanús szónak bélyegzett, a mai kutatásban épp a Messi-rajongók önbesorolásának alapját képezi. Na jó, nyilván nem a kommunisták kiszűrésére kezdték el kutatni, hogy milyen csoportok húznak Ronaldo vagy Messi felé, úgyhogy nézzük meg, valójában miről is van szó. A szingapúri Nanyang Technological University kutatócsoportja május 20-án tette közzé kutatási eredményeiket az SSRN platformon, miután 26 országban összesen 10 661 embert kérdeztek meg arról, melyik játékost kedvelik jobban, és hová sorolnák magukat a politikai palettán. A Saifuddin Ahmed vezette csapat az életkor, a médiafogyasztás, a személyiség és a gondolkodási stílus kiszűrése után is azt találta, hogy az ideológia volt a legerősebb egyéni szintű előrejelző. A képlet meglepően tiszta: a nemzeti átlagnál liberálisabb válaszadók inkább Messit, a konzervatívabbak inkább Ronaldót választották. „Messi és Ronaldo nagyon eltérő nyilvános imázst közvetít” – magyarázta Ahmed, hozzátéve, hogy az emberek hajlamosak ahhoz a játékoshoz vonzódni, akinek a képe a saját értékeikkel cseng össze. Messit jellemzően a csendes, csapatorientált zseninek látják, Ronaldót pedig a magabiztos, önérvényesítő, az egyéni teljesítményt ünneplő sztárnak. A pálya széléről más tényezők is befolyásolják a választást. A magasabb önbecsülés, az autoriter beállítottság és a rövid videós hírfogyasztás egyaránt a Ronaldo-tábor felé húzott – utóbbi alighanem a portugál erős TikTok- és Instagram-jelenléte miatt. A korosztály is sokat nyom a latban. Az ideológia és a focistapreferencia összefüggése a fiataloknál volt a legerősebb, az idősebbeknél viszont el is tűnt, vagyis a politikai törésvonal leginkább azoknál szivárgott be a fociba, akik már egy átpolitizáltabb világban szocializálódtak. Az országszintű adatok között akadnak igazi kuriózumok. A legerősebb relatív Messi-preferenciát nem Argentína, hanem Dél-Korea produkálta, csakhogy nem a Messi iránti rajongás, hanem a Ronaldónak adott kirívóan alacsony pontszámok miatt. A kutatók szerint ennek hátterében egy 2019-es szöuli mérkőzés állhat, amelyen Ronaldo nem lépett pályára csapatában, ezzel csalódást okozott a helyi rajongóknak, és a csalódottság máig kitart. Ronaldo erősebb támogatottságot Indonéziában, Törökországban, Mexikóban, Egyiptomban és Malajziában élvezett, érdekes módon mindegyikben erősebbet, mint a szülőhazájában, Portugáliában. A szerzők azonban óvatosságra intenek. Ahmed kifejezetten figyelmeztetett, hogy a kutatásból nem következik az olyan leegyszerűsítés, hogy a Messi-rajongók progresszívek, a Ronaldo-hívek pedig konzervatívok. A vizsgálat csupán statisztikai összefüggést mutatott ki, nem azt, hogy a focistaválasztás meghatározná a politikai nézeteket, vagy fordítva. Ráadásul a tanulmány egyelőre lektori bírálat nélküli előnyomat. Úgyhogy a következő baráti vitában amikor valaki a sörök fölött kijelenti, hogy márpedig Messi a GOAT, nyugodtan rákérdezhetsz, hogy és különben hogy áll a közélethez, de azért ne gondold egyből kommunistának. Utóbbi megállapítására ott van a kézikönyv, igaz, az is pont annyira pontos, mint a focistapreferenciából levezetett politikai beállítottság. (Borítókép: Cristiano Ronaldo és Lionel Messi a 2026-os FIFA-világbajnokság hivatalos portréfotózásán pózolnak. Fotó: Pat Elmont és Karl Bridgeman – FIFA / Getty Images)