Rétvári Bence: Mi házelnök asszonnyal értünk egyet, és nem a kormányfővel
Demokrata
2026-06-29 14:36
Rétvári Bence (KDNP) azt mondta, egyetértenek a házelnökkel abban, hogy a képviselők ne egymással, hanem az ország ügyeivel foglalkozzanak. A miniszterelnök azonban csupán a Fidesz-KDNP-vel, kizárólag politikustársaival foglalkozik – tette hozzá.
Felidézte, hogy Hugh Grant az Igazából szerelem című filmben – amikor váratlanul miniszterelnök lett – azt mondta, mindegy, csak kormányozni ne kelljen. Magyar Péteren látni a Hugh Grant-i rettegést: mindennel foglalkozik, csupán a kormányzással nem, azzal nem, amit megígértek a választási kampányban, és ami az emberek mindennapjait érinti – jelentette ki.
Kifogásolta, hogy az ígért, azonnali 25 százalékos pedagógus-béremelés helyett egy 0,4 százalékos, átlagosan 3 ezer forintos béremelés történt. Hiányolta az általános forgalmi adó (áfa) csökkentését, a kilakoltatások megszüntetését, illetve a 480 forintos benzinárat.
Az ellenzéki politikus vitatta azt, amit a kormányfő a gazdaság állapotáról mondott. Amikor átadták a kormányzást, a gazdasági növekedés Magyarországon kétszer akkora volt, mint az eurózónában – közölte.
Arról is beszélt, hogy a Tisza azt ígérte, a jó intézkedéseket megtartja. Miért szüntették meg a jelzáloghitelek kamatstopját, a kedvező, 3 százalékos, kis- és középvállalkozásoknak szóló hiteleket? – kérdezte.
Úgy összegzett, a miniszterelnök jogalkotása csak arról szól, hogy monopolizálja a hatalmat, és önkényt építsen ki.