Helyettes államtitkárként folytatja a TASZ munkatársa
Mandiner
2026-06-29 15:34
Rövid közleményt adott ki a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő civil szervezet, amelyből kiderül, eddigi munkatársuk, Zeller Judit helyettes államtitkárként folytatja a pályafutását. A szakember mostanáig a szervezet Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programját vezette, innentől viszont a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkári pozíciójában dolgozik.
Mint írják, „az alapjogok és az emberi méltóság érvényesülése iránt elkötelezett jogászként Zeller Judit 2016 óta dolgozott a TASZ-ban. Felbecsülhetetlen fontosságú a betegjogok, az önrendelkezés, az életvégi döntések, az oktatási jogok, a szülői jogok területén végzett munkája.
Az oktatás szabadságáért küzdő mozgalmakat, az SZFE oktatóit, sztrájkoló tanárokat, érintett szülőket éppúgy segítette, mint azokat, akiknek az egészségügyben sértették meg a megfelelő ellátáshoz és tájékoztatáshoz fűződő jogait.
A TASZ biztos abban, hogy Zeller Judit a kormányzati munkája során is ezt az emberi jogi szemléletet fogja képviselni” – fogalmaztak, majd hozzátették: „a jogvédő szervezet szerint reményre ad okot, hogy a kormányváltás óta számos, az emberi jogok iránt elkötelezett és a civil szférából érkező szakember kapott fontos kormányzati tisztséget” .
Fotó: Facebook/TASZ