● news.bsdnet.hu

A From (Kiút) az a sorozat, amelynek már az alapötletétől elkezdenek forogni az ember agyában a fogaskerekek, elvégre egy olyan amerikai kisvárosban járunk benne, ahonnan szó szerint nincs menekvés, minden út ugyanide, Fromville-be vezet vissza, ráadásul éjszakánként még vámpírszerű szörnyetegek is rátörnek a lakosokra. Egyedül titokzatos erejű talizmánok védik meg szerencsétleneket attól, hogy széttépjék őket. Bőven akadnak olyanok, akik a Fromot a Losthoz hasonlítják, és a gondolat nem is balgaság, még úgy sem, hogy az idehaza az HBO Maxon követhető széria karakterei rettenetesen vázlatosak az ABC szigetes drámasorozatához képest. A legszembetűnőbb hasonlóság talán, hogy az újabb és újabb, megmagyarázásra nem kerülő rejtélyekkel nagyon úgy tűnik, hogy a készítők szépen lassan a sarokba írják magukat, és a befejezés a Fromnál is nagy csalódást ígér, már ha a frissen leköszönt negyedik évadból indulok ki. Most már nincs olyan misztikus ötlet lassan, amivel a From ne játszadozott volna el, sima Stephen Kingbe oltott, kisvárosi vámpírhorrorból eljutottunk odáig, hogy a legújabb etapban már borzalmas parókát hordó Julie-ból (Hannah Cheramy) időutazó, úgynevezett „storywalker” lett, ám ezt a szálat ugyanolyan lendülettel dobták ki az írók a kukába és felejtették el egyik pillanatról a másikra a létezését, mint a szörnyetegnek életet adó Fatima (Pegah Ghafoori) agyagozását, nem beszélve azokról a madárijesztőnek is beillő szörnyetegekről, amelyeket beújítottak az alkotók az elmúlt tíz részben, de minek? A From negyedik évadának mégse a következetlensége a legnagyobb hibája, elvégre azt megszoktuk már a Losttól és az azt másoló utánzatoktól, hanem inkább az egy helyben való toporgás. Az, hogy az események igazából belefértek volna akár 6 epizódba is a 10 helyett, és senkinek nem lett volna hiányérzete. Sőt, akkor sem, ha tökösebbek az írók és ebben az évadban inkább lezárják az egészet, véget vetve a mi, és a szereplők szenvedéseinek. Boyd (Harold Perrineau) az egész etapban mást sem csinált, csak rohangált fel-alá és üvöltözött, egyre idegesebben, az eddig vezéregyéniség Donnával (Elizabeth Saunders) kapcsolatban az egyetlen emlékem, hogy szívrohamot kapott, és az ehhez hasonló elherdálásnak sajnos a legtöbb karakter az áldozatául is esett. Még úgy is, hogy igazából a reinkarnációs dolog, az egyik legkedvelhetetlenebb figurából a legszerethetőbb városlakóvá avanzsáló Jade (David Alpay) gombázása, és elmúlt életeinek, valamint halálainak felfedezése vitte azért a prímet. Míg a Tabithát alakító Catalina Sandino Moreno még mindig a leggyatrább szereplője a Fromnak, élményszámba megy, hogy David Alpay mit megcsinál a szériában. Úgy, hogy hozzá képest a többség ki van már csekkolva, még a Lostban látott, nagy öregnek számító Harold Perrineau is robotpilóta módban tolja a színészkedést. Azért Jade-en túl is akadnak a negyedik évadnak erősségei, és totál meglepődve írom le most, hogy ezek egyike az Ethant alakító Simon Webster, aki gyerekszínészként mossa le a többieket a pályáról. Ahogy Webster reagál apja halálára, arra, hogy benne van a pakliban, hogy úgy jár, mint Victor (Scott McCord) és egyedül marad a városban, mert mindenki rajta kívül meghal, az letaglóz minket, nézőket. Amúgy Scott McCord is viszi a hátán a show-t, Victor simán elfért volna a Lostban is, ahogy az apját, Henryt játszó Robert Joy is bőséggel hozzáteszi a magáét a képzelgésével, és azzal, hogy egy állandóan csipogó, két lábon járó időzített bomba. Ne feledkezzek el a From új évadának az egyértelműen legerősebb teljesítményéről sem, mert hát a Man in Yellow egy fiatal lány, Sophia (Julia Doyle) bőrébe bújva épül be ebben a tíz részben a városiak közé, és bár sokáig passzív résztvevője a történéseknek, maximum gonoszan vigyorog, és sokára jutunk el odáig, hogy elkezd tényleg gonoszkodni, amikor átveszi a gyeplőt Fromville-ben, az nagyot üt. Úgy összességében az évadzáróra is azt tudom mondani, hogy bár éreztem végig, hogy nem organikusan halad a történet, hanem A-ból B-be rángatják a karaktereket a készítők, mert haladni KELL, ettől még megütött Elgin (Nathan D. Simmons) és Marielle (Kaelen Ohm) sorsa is, ahogy Fatima horrorisztikus transzformációja is egy picit rám hozta a frászt. Na, nem nagyon, mert a From messze van már attól, hogy tényleg horrorsorozat legyen, misztikus szériává tompult a sztori, amit nagyon sajnálok. Szinte képtelenség nem dühöt érezni a From készítői iránt. Mindezt azzal érdemelték ki, hogy az évad elején a bolondját járatták velünk. Ahogy Jim (Eion Bailey) halálával kapcsolatban beetették a városlakókat, és a gyerekeket traumatizálták a szörnyek, az valami eszméletlenül okos és ördögi volt. Onnan jutottunk el a pofátlan időhúzásig, a túlírt és túlnyújtott, már-már parodisztikusan drámai jelenetekig. Pedig még mindig lenne erő ebben a sorozatban, már csak azért is, mert a Lost működőképes ötleteit ide is átmentették az írók, gondolok itt többek közt arra, hogy a jó és a gonosz erői a fromville-iek feje fölött játsszák sokadjára a kis játszmájukat, a város önmagában egy entitás, és bár a szabályrendszerrel kapcsolatban, melyben Boydék még mindig nem értenek mindent, s túlbonyolítottnak és értelmetlennek tűnik, én sejtem, vagy legalább remélem, hogy az ötödik évadban még jó pár dologra választ kapunk majd. Aztán lehet, hogy naiv vagyok és a sorozat még hülyét fog csinálni belőlem, annyi biztos viszont, hogy a népharag például a Redditen is nagyon erős a Frommal kapcsolatban, ahol a fő subon konkrétan napokra lezárták a posztolást. Hiába hozott egy tényleg korrekt finálét a széria, úgy tűnik, már későn, és az emberek őrjöngését és csalódottságát már csak így lehet valamelyest kordában tartani. Egyet tudok velük érteni, mert ez úgy összességében egy maximum oké etap lett, nem fogok tűkön ülni, mire befut a lezáró szezon. Idáig jutottam onnan, hogy a From volt egy időben a legnagyobb kedvencem, és amikor rátaláltam, az első három évadot pár nap alatt ledaráltam. Kár érte, guilty pleasure-ré silányították. A From (Kiút) negyedik évada az HBO Maxon nézhető meg.