● news.bsdnet.hu

Július másodikán tölti be a 75. életévét a hazai rockzene történetének egyik legmeghatározóbb és legkarizmatikusabb alakja, Pataky Attila. Egy ilyen kerek, tiszteletre méltó évforduló minden ember életében alkalmat ad a mélyebb eszmefuttatásra, ám az EDDA Művek frontembere esetében ez a mérföldkő egészen különleges gondolatokat indított el. Az énekes egy megrázóan őszinte interjúban beszélt az elmúlásról egykori zenésztársai kapcsán. Amikor az elmúlás gondolatáról és a földi lét mulandóságáról kérdeztük, a rocklegenda egy olyan költői képpel érzékeltette az emberi sorsot, ami hűen tükrözi sajátos spirituális világképét. Véleménye szerint nem tragédiaként kell felfognunk a távozást, hiszen a lényegünk nem vész el a fizikai test halálával: – fogalmazott az énekes. Ezt a rendíthetetlen hitet egy különleges jövendölés is erősíti benne, amely kijelöli az útját egészen a végső percekig, megmutatva, hogy a hivatása egybeforrt a sorsával: „ A látó barátaim szerint az utolsó leheletemig énekelni fogok” – tette hozzá. Ez a belső béke abból a felismerésből fakad, hogy az énekes szerint mindannyian egy bizonyos feladattal érkezünk erre a világra, ám a jövőnk mégsem teljesen kőbe vésett. Úgy véli, a kapott kereteken belül van mozgásterünk, és a döntéseink határozzák meg a szellemi utunkat: „Megérkezünk egy biológiai idővel és azt éljük meg, persze ott van a szabad akarat, 10-20 százaléknyi, de mindig van lehetőséged választani. Az idő mindig megmutatja: a lelkes építeni, a lelketlen ártani fog” – magyarázta Attila. Ez a filozófia vezette el őt ahhoz a szigorú morális alapelvhez, amelyet ma már zsinórmértékként követ, és amelyből semmilyen körülmények között nem enged: „Ha egy mód van rá, ne árts. ” Ugyanakkor az EDDA vezére férfias őszinteséggel vallotta be, hogy a múltban ő maga sem volt tévedhetetlen , és a saját bőrén kellett megtanulnia, mi az, ami valóban számít az életben: „Az élet ezt igazolta nekem, én magam, ha belecsúsztam ilyenbe, úgy érzem, nagyon megfizettem érte. Nem érdemes csak a szeretet útját járni, a többi illúzió, nem létezik. 75 évesen tudom, hogy nagyon hamar eljön az a pillanat, amikor menni kell, és csak a tudat, a lélek megy tovább” – mondta elgondolkodva. Az elengedés és a spiritualitás kérdése azonban elválaszthatatlan azoktól a súlyos, szívbemarkoló veszteségektől, amelyek a zenekart és őt magát érték a hosszú karrierje során. A születésnapi visszaemlékezés alatt Pataky mélyen meghatódva idézte fel azokat a harcostársakat, akik fájóan korán hagyták itt a földi színpadot. Elsőként az EDDA korai, alapító korszakának zseniális dobosára emlékezett, akinek a képe még ennyi év távlatából is hihetetlenül élénken él benne: „Ugyan az elején volt ott, de Halász József arca, szeme és a vállig érő, rákóczis frizurája a mai napig előttem van. Illetve a tehetsége, abszolút hallása volt. Ő volt az, aki az alap-Eddának lerakta a köveit, sajnos nagyon gyorsan elvitte a nyirokrák. Hiányzik, csakúgy, mint Kun Peti.” Amikor a tragikus sorsú gitáros, Kun Péter neve szóba került, érezhető volt, hogy a harminchárom évvel ezelőtti sokk a mai napig nem múlt el nyomtalanul. Attila számára ő nem csupán egy tehetséges kolléga volt a sok közül, hanem szinte a saját családtagja, akinek a hiánya örök űrt hagyott a zenekarban: „Kun Petivel vastagon megéltük a rock and rollt. Ő a barátom, a fiam, a zenésztársam volt... nagyon frissen él bennünk a mai napig” – zárta mélyen elgondolkodtató vallomását az ünnepelt. Pataky Attila a 75. évébe lépve is bizonyítja, hogy a test ugyan változhat, de a rock és a lélek örök.