Szűcs Gábor példásan helyre tette az acsarkodó Magyar Pétert
Demokrata
2026-06-29 16:39
Pócs János (Fidesz) úgy vélekedett: az általa személyes megtámadtatásnak értékelt szavak elhangzásában biztosan szerepet játszik, hogy „mindent tud” a kormányfőről, majd azt emelte ki, Magyar Péternek nincsen joga számonkérni, mi mellett vagy ellen szavaz ő.
Szűcs Gábor (Fidesz) a neki címzett miniszterelnöki szavakra reagálva úgy nyilatkozott, jogászként Magyar Péter pontosan tudja, hogy a megüresedő listás mandátumot „bárkinek odaadhatják”, majd azt hangsúlyozta, rá ugyanúgy szavaztak, mint a Tisza listás képviselőire. Úgy fogalmazott, „ezerszer inkább leszek megafonos, mint diktafonos”.
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője Nagy Márton egykori miniszterről tett kijelentése miatt kritizálta a kormányfőt, mondván, úgy bírál egy jelen nem lévő személyt a neki tulajdonított emberi minőség miatt, hogy annak nincsen módja reagálni.