Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost az aranykonvoj ügyében
444.hu
2026-06-29 17:44
Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost, a TEK két hete leváltott főigazgatóját az ukrán aranykonvoj ügyében. A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a Terrorelhárítási Központ volt főigazgatóját hétfőn gyanúsították meg az ukrán állampolgárok jogellenes fogvatartásával és a sértettek sanyargatásával. A megalapozott gyanú szerint a TEK főigazgatója március 4-én eligazítást tartott a NAV felkérése az aranykonvoj ügy műveleti feladataiban résztvevő vezetőknek - írja az ügyészség. Eszerint Hajdu meghatározta, hogy az Ausztriából Ukrajnába tartó, pénzt és befektetési aranytömböket szállító járműveket meg kell állítani és fel kell tartóztatni. Az ügyészség szerint a főigazgató adta az utasítást arra is, hogy az ukrán szállítókat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt kell elfogni, és bilincs, valamint látást akadályozó textília alkalmazásával elő kell állítani. A TEK hivatásos rendőrei másnap az M0-ás alacskai pihenőhelyén kiszállították a két ukrán pénzszállító autó személyzetét, a hét ukrán állampolgárt földre fektették, kezüket hátra bilincselték, majd a fejükre kámzsát húztak.A műveletet Hajdu János személyesen a helyszínről irányította.A főigazgató utasítására a NAV pénzügyőrei által megkezdett szemlét fel kellett függeszteni, mert a járműveket és az ukrán személyzett a TEK objektumába vitték előállításra. A TEK-nél készült jelentések szerint az őrizetbe vett ukránokat két órával később átadták a NAV-nak.Bár Hajdu János tudomással bírt arról, hogy a jelentésekben foglaltakkal ellentétben a NAV az előállított személyeket nem vonja büntetőeljárás hatálya alá, hanem tanúként hallgatják ki őket, ők ezután is a TEK őrzésében maradtak - írja a KNYÜ.A főigazgató azt is tudta, hogy a pénzügyőrök többször kérték, hogy az általuk tanúként már kihallgatott ukránokról vegyék le a bilincset, illetőleg azt is jelezték, hogy további eljárási cselekményt nem terveznek, azonban a személyi szabadságuktól való megfosztást a TEK főigazgatója továbbra is fenntartotta, annak ellenére, hogy azt a NAV – mint eljáró nyomozó szerv – nem korlátozta.A TEK beosztottjai a főigazgató utasítására a pénzszállítást végző személyeket személyi szabadságuktól legalább kilenc órára (az idegenrendészeti eljárásban elrendelt előállításig) jogalap nélkül megfosztották.Mindezt a sértettek sanyargatásával hajtották végre, mert a bilincs kényszerítő eszközt – még az alvás idejére is – szükségtelenül, míg a látást akadályozó textilt a rendeltetésszerű használattól eltérően az emberi méltóságot sértő módon alkalmazták, amely ezáltal a fogvatartással szükségszerűen együtt járó testi, lelki szenvedésénél lényegesen nagyobb szenvedést okozott.A nyomozó ügyészség a TEK főigazgatójával hétrendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének gyanúját közölte. Hajdu János panasszal élt a gyanúsítás ellen, nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és vallomást tett - Hajdu szabadlábon védekezik - írja a Főügyészség.