Gyanúsítottként hallgatták ki a TEK volt főigazgatóját az aranykonvoj ügyében
Magyar Hang
2026-06-29 17:44
Állítsa be, hogy a Magyar Hang cikkeit mindig az elsők között lássa a Google keresőben!
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Hajdu János volt rendőr altábornagyot, a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi főigazgatóját. A Központi Nyomozó Főügyészség hétfői közleménye szerint a volt rendőri vezetővel hét rendbeli, a sértettek sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének gyanúját közölték. Az ügyészség közlése szerint a nyomozás során adatgyűjtést és iratbeszerzést végeztek, valamint több mint harminc tanút hallgattak ki, ezt követően került sor a gyanúsításra.
A megalapozott gyanú szerint Hajdu János 2026. március 4-én – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felkérésére – eligazítást tartott az úgynevezett aranykonvoj ügy műveleti feladataiban részt vevő vezetőknek. Az ügyészség szerint ő határozta meg, hogy az Ausztriából Magyarországon keresztül Ukrajnába tartó, nagy mennyiségű amerikai dollárt, eurót és befektetési aranytömböket szállító járműveket meg kell állítani és fel kell tartóztatni. A közlemény szerint a volt főigazgató azt az utasítást adta, hogy a hét ukrán állampolgárt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt fogják el, bilincseljék meg, majd látást akadályozó textília alkalmazásával állítsák elő.
Az ügyészség közlése szerint a TEK hivatásos rendőrei 2026. március 5-én 13 órakor az M0-s autóút alacskai pihenőhelyén megállították a két ukrán pénzszállító járművet. A hét ukrán állampolgárt kiszállították, a földre fektették, hátrabilincselték, majd a szemük eltakarására – a rendeltetésszerű használattól eltérően – kámzsát húztak a fejükre. A műveletet a gyanú szerint Hajdu János személyesen irányította a helyszínről.
A közlemény szerint a főigazgató utasítására a NAV pénzügyőrei által megkezdett szemlét fel kellett függeszteni, ezért a járműveket és az ukrán állampolgárokat a TEK objektumába szállították. Bár a TEK jelentései szerint az előállítás két órán belül megszűnt, mert az érintetteket átadták a NAV-nak, az ügyészség szerint Hajdu János tudta, hogy a NAV nem gyanúsítottként, hanem tanúként hallgatja ki őket, és személyi szabadságuk felett ténylegesen nem a NAV rendelkezik.
A nyomozó ügyészség azt állítja, hogy a pénzügyőrök többször is kérték a bilincsek levételét, valamint jelezték, hogy további eljárási cselekményt nem terveznek, ennek ellenére a TEK továbbra is fenntartotta az ukrán állampolgárok fogva tartását.
A megalapozott gyanú szerint a TEK beosztottjai a főigazgató utasítására a pénzszállítást végző hét személyt – akik ekkor már tanúként szerepeltek az eljárásban – legalább kilenc órán keresztül, jogalap nélkül fosztották meg személyi szabadságuktól, egészen az idegenrendészeti eljárásban elrendelt előállításukig. Az ügyészség szerint mindezt a sértettek sanyargatásával hajtották végre, mivel a bilincset szükségtelenül – még az alvás idejére is –, a látást akadályozó textíliát pedig az emberi méltóságot sértő módon alkalmazták.
Hajdu János panasszal élt a gyanúsítás ellen, nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, ugyanakkor vallomást tett. A volt TEK-főigazgató szabadlábon védekezik.
Az ügyészség azt is közölte, hogy megvizsgálta a kényszerintézkedés alkalmazásának lehetőségét, de ennek feltételeit nem látta fennállni. Indoklásuk szerint Hajdu János szolgálati viszonya már megszűnt, így a bűnismétlés veszélye nem áll fenn, nincs adat arra, hogy kivonná magát az eljárás alól, és a bizonyítás megnehezítésének veszélyét sem tartják reálisnak.
Az ügyészség hangsúlyozta, hogy a nyomozás továbbra is folyamatban van, ezért annak részleteiről további tájékoztatást nem ad.