● news.bsdnet.hu

Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság és Ukrajna tárgyalásokat kezdenének Oroszországgal a háború lezárása érdekében. A Bloomberg forrásai szerint úgy vélik, hogy a helyzet Ukrajna számára kedvezőbbé válik. A Washington vezette elhúzódó egyeztetések és a fronton kialakult patthelyzet nyomán az európai szövetségesek lehetőséget látnak arra, hogy megkíséreljenek asztalhoz ülni az erre a korábbiaknál nyitottabbnak tűnő Moszkvával. Gerhard Schröder személyében az orosz elnök arra is javaslatot tett, ki lehetne a közvetítő, és a volt német kancellár a közelmúltban titokzatos módon fel is bukkant Oroszországban. Az oroszországi célpontok elleni egyre gyakoribb és hatékonyabb ukrán dróntámadásokon, valamint a háborúval kapcsolatos elégedetlenségnek az orosz elit és a társadalom egyes köreiben mutatkozó jelein felbátorodva úgy vélik, hogy a tárgyalásra már csak azért is alkalmas a pillanat, mert az Egyesült Államok energiáit leköti az Iránnal vívott háború és alkudozás, ráadásul az év második felében Donald Trumpnak a félidei választásokkal kell foglalkoznia, amelyeken jó eséllyel meggyengülnek az elnök belpolitikai pozíciói. Ezt a törekvést erősítette Volodimir Zelenszkij legutóbbi nyílt levele is Vlagyimir Putyinhoz. Az ukrán elnök ebben nemcsak találkozóra hívja orosz kollégáját, de felveti azt is, hogy a békét majd az európai államok garantálják. Brüsszel tehát szeretné átvenni a kezdeményezést a békefolyamatban Washingtontól, ami egyben a Fehér Ház és a Kreml között Alaszkában lefektetett rendezési elképzelések végét is jelentené. Miközben európai oldalon már a tárgyaló személyéről – Merkel, Draghi, Stubb – folynak az egyeztetések, az elemzők szkeptikusak az európaiak hirtelen támadt tárgyalási hajlandóságával kapcsolatban. Nem alaptalanul, hiszen még a komoly aduászokkal rendelkező Trumpnak sem sikerült rávennie a feleket a háború befejezésére. Ráadásul Európa retorikája meglehetősen harcias. Egymást érik az olyan nyilatkozatok, miszerint az oroszok akár néhány hónapon belül, de 2030-ig mindenképpen megtámadhatnak egy NATO-országot. Eközben Moszkva azzal vádolja az európaiakat, hogy közvetlenül segítik az ukrán csapások előkészítését, és megnyitják légterüket az ukrán drónok előtt. Európa még szigorúbb szankciókat sürget, és Kijev támogatásának fokozása mellett érvel, miközben Oroszország azzal fenyegetőzik, hogy csapást mér az EU-ban található dróngyártó üzemekre. Az európaiak a győztes pozíciójából tárgyalnának. A kulcskérdésekben – például a csapatkivonás Donbászból – megismételnék Ukrajna már ismert álláspontját az oroszoknak, amit Moszkva nem tud elfogadni. A valódi kérdés az, mit akar Brüsszel Putyintól, mivel magyarázható a hirtelen jött tárgyalási szándék. Kézenfekvőnek tűnik, hogy a magyarázatot kizárólag az információs szférában kell keresni. Miután az Egyesült Államok által moderált tárgyalások szünetelnek, az európaiak meg akarják mutatni a készségüket a háború befejezésére, egyúttal azt üzenik, hogy nélkülük semmi sem fog eldőlni. Így az információs térben nyomás alatt tartanák ugyan a Kremlt, a gyakorlatban azonban valódi előrelépés nem történne, és ez a forgatókönyv Zelenszkijnek is tökéletesen megfelelne. Európát közben a világban bekövetkezett változások lökik a tényleges tárgyalás felé. Az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat megnyitó, sőt előkészítő Egyesült Államokat ez a konfliktus már kevésbé érdekli. Donald Trump visszatérésével megváltozott Amerika hozzáállása az ukrajnai háborúhoz és Oroszországhoz, ami eleve a stratégiájának módosítására kényszerítette Európát. Ráadásul Washington viszonya látványosan megromlott az európai fősodorral, amely így egyszerre konfrontálódik két nukleáris nagyhatalommal, az Egyesült Államokkal és Oroszországgal. Az Amerika által előre meghatározott pályán való haladás tehetetlensége azonban nagyon erős Európában, akárcsak a félelem Oroszországtól. Így Trump hátralépését követően Európa elkezdte felerősíteni az orosz veszély narratíváját. A meglehetősen kétes alapokon nyugvó koncepció lényege, hogy Európa a konfliktus elhúzódásában érdekelt, mert amennyiben véget ér az ukrajnai háború, Oroszország azonnal megtámadja, ezért időre van szükség a felkészüléshez. Ez az elgondolás rendkívül veszélyes, hiszen éppen az ukrajnai háború elhúzódása, nem pedig a megoldása jelenti az Oroszország és az Európa Unió közötti közvetlen katonai összecsapás veszélyét. Különösen érvényes ez tekintettel Európa és az Egyesült Államok romló kapcsolataira. Ez a koncepció határozza meg jelenleg az európai vezetők ukrajnai háborúval kapcsolatos politikáját. Ebből kiindulva támogatják Kijevet az anchorage-i megállapodás elutasításában. Ennek a kiállásnak a pénzügyi komponense a 90 milliárdos hitel, a katonai pedig az együttműködés bővítése a dróngyártásban. Európa úgy gondolkodik, hogy Trumpot egyszerűen ki kell „ülni”, vagyis meg kell várni, amíg Washingtonban a demokraták visszatérnek a hatalomba, vagy amíg a republikánus „héják” megerősítik a pozícióikat, ezt követően pedig Washington Oroszországgal, Európával és Ukrajnával kapcsolatos politikája visszatér a korábbi kerékvágásba. E koncepcióba viszont belezavart az iráni háború, amely egyrészt tovább növelte a feszültséget a transzatlanti kapcsolatok terén – Trump egyre gyakoribb utalásai Amerika esetleges kilépésére a NATO-ból –, másrészt meredeken megemelte az energiaárakat, újabb csapást mérve az európai gazdaságra. Ilyen körülmények között Ukrajna korábbi szintű támogatásának folytatása mind problematikusabbá válik az európaiak számára, közben pedig ha lassan is, de egyre nő az a vágy, hogy helyreállítsák a kapcsolatokat Oroszországgal, újraindítsák az energiaellátást és garantálják stabilitásukat. Emellett nem várt fejlemény a transzatlanti viszony romlása közepette az Európa és Oroszország közötti feszültség nyilvánvaló növekedése. S mivel Washington manapság lépten-nyomon demonstratívan átlépi a nemzetközi jogot, ezzel a háttérrel Európa is nagyobb arcvesztés nélkül állíthatná helyre a kapcsolatait a Kremllel. Ráadásul – ha nem is teljesen úgy, ahogy a nyugati fősodor médiája beállítja – Oroszország szempontjából is változóban van a helyzet. A fronton a drónok miatt lényegében állóháború alakult ki, az orosz társadalomban is egyre nő a háborús fáradtság, a mélységi területeket érő ukrán csapások pedig érezhetően gyengítik az orosz gazdaságot. Ezt jelenleg az emelkedő energiaárak ellensúlyozzák, kérdés azonban, hogy meddig. A háború eszkalációja ráadásul politikai értelemben intézkedéseket – mozgósítás, taktikai atomfegyver bevetése stb. – követelhet meg Moszkvától. Mindez logikusan a Kremlt is arra késztetheti, hogy újrakezdje a párbeszédet az európaiakkal is, ezzel felgyorsítsa a háború lezárását, és előkészítse a kapcsolatok helyreállítását. A tárgyalások megkezdésére azonban csak akkor van esély, ha mind Oroszország, mind pedig Európa nyitott a kompromisszumokra. Ennek egyelőre kevés jelét látni. Moszkva számára elfogadhatatlan az a militáns hangnem, amelyet a vezető európai politikusok megütnek. Mint ahogy a Kreml nyilvánvalóan nyomást fog gyakorolni Európára az anchorage-i megállapodás kérdésében is. Így óhatatlanul felmerül az Oroszország elleni szankciók feloldása, az elfoglalt ukrán területek feletti orosz joghatóság elismerése, a vagyon befagyasztásának feloldása, valamint a nyomásgyakorlás Kijevre a Donbász feladásának kérdésében. Európának volna erre eszköze, egyelőre azonban nagyon kétségesnek tűnik, hogy belemenne-e egy ilyen éles fordulatba. Kompromisszumként Európa egy sor kérdésben engedhetne, a Donbász tekintetében azonban aligha. Ragaszkodni fog ahhoz, hogy néhány Ukrajnának adott biztonsági garancia mellett a háborút a frontvonalak mentén állítsák meg. Ebbe Moszkva csak azután egyezne bele, ha katonai erővel megszerzi az ellenőrzést a Donbász egésze felett, ráadásul jelenleg annak a valószínűsége is csekély, hogy Európa kész lenne ekkora kompromisszumra. A fő probléma továbbra is az, hogy mind Európa, mind Oroszország egyre inkább ellenségként tekint egymásra. Az EU-ban széles körben elterjedt a nézet, miszerint Oroszország elemi fenyegetést jelent Európára, ezért a lehető legnagyobb mértékben meg kell gyengíteni, ehhez pedig az ukrajnai háborút kell felhasználni. Oroszországban ugyanakkor népszerű elmélet, hogy minden egyesült Európa, legyen az Napóleon, Hitler vagy a jelenlegi baloldali-liberális elit Európája, veszélyes rá nézve. Amíg ez az alapállás nem változik meg mindkét oldalon, nehéz lesz bármilyen hosszú távú megállapodásra jutni. Arról nem is beszélve, hogy Kijev is ellenez minden európai és orosz megegyezést. Attól tartanak ugyanis, hogy összejátszhatnak Ukrajna kárára. Ahogy azonban arra már utaltunk, Ukrajna biztonságát valójában az európai és orosz kapcsolatok stratégiai normalizálása garantálhatná. Ellenkező esetben az ország sokáig csatatér marad számukra. S mivel az orosz–európai és tágabb értelemben az orosz–nyugati kapcsolatok romlása vezetett az ukrajnai háborúhoz, ennek a viszonyrendszernek a normalizálása nemcsak vethet véget e háborúnak, de megakadályozhatja egy új kitörését is.