Márki-Zay Péter szerint a Tisza még a Fidesznél is keményebb egypártrendszert építhet
Index
2026-06-29 19:27
Márki-Zay Péter arról írt hétfő reggeli Facebook-bejegyzésében, hogy egyetért Fekete-Győr András közösségi oldalán felvázolt gondolataival , „többek között azzal, hogy a megélhetési politizálás problémájára valóban megoldást kell találni”.
Ugyanakkor nem szabad olyan szabályokat alkotni, amelyek indokolatlanul korlátozzák a választók szabad döntését, vagy egy kalap alá veszik a jól dolgozó, valódi társadalmi felhatalmazással rendelkező képviselőket azokkal, akik egy párt kegyeiből és listás mandátumaiból élnek
– jegyezte meg Hódmezővásárhely polgármestere.
„Különösen fontosnak tartom – magam is így gondolom –, azt a felvetését is, hogy ezt a kérdést egy átfogó, demokratikus reform részeként érdemes kezelni. Nem elég tehát egyetlen szabályt megváltoztatni ” – tette hozzá.
Márki-Zay Péter úgy látja, ha most „beszélünk a mandátumkorlátozásról”, akkor most „beszéljünk a kétfordulós és arányos választási rendszer létrehozásáról és a politikai rendszer”, valamint a „demokratikus működésének teljes helyreállításáról is”.
Csak egy átfogó jogállamisági reform járulhat hozzá a politikai, társadalmi megújulásunkhoz és a választók valódi akaratának érvényesüléséhez
– jelentette ki Máki-Zay Péter.
„Én az elmúlt 8 évben is ezért dolgoztam. Ellenszélben, karaktergyilkolás, legyalázások, kirekesztések és ellehetetlenítések közepette, és elég furcsa lenne, ha a következetességem (nem azonos az ellenségeskedéssel!) miatt most is ezekben lenne részem…, de ha így lesz ezután is, én akkor sem tehetek mást, Isten az én bírám. Magyarország az első!” – zárta bejegyzését.
A június 29–30-i rendkívüli ülésen szavazhat a parlament a polgármesterek és a vármegyei közgyűlési elnökök javadalmazásának korlátozásáról. A fizetésbefagyasztás mellett az is feszültséget kelt, hogy Magyar Péter a miniszterelnöki cikluskorlát más tisztségekre való kiterjesztését is felvetette, Bihari Zoltán tiszás képviselő pedig elismerte, hogy a két győztes választásra szóló korlát a polgármesterekre is vonatkozhatna, ami sok sikeres településvezetőt kizárhatna a versenyből.
Márki-Zay Péter – aki a kampányban a Tisza mellett állt ki – az elsők között bírálta a terveket. Hódmezővásárhely polgármestere szerint nem a fizetésekről van szó, hanem arról, hogy az egyik hatalmi ág megpróbálja korlátozni, majd idővel leuralni a másikat. Interjúnkban a cikluskorlátról, az előrehozott önkormányzati választás rémképéről, az elszámoltatás fontosságáról és arról is beszélt, milyen szempont szerint nevezhető a Tisza rendszere „még a Fidesznél is jobban” egypártrendszernek.
(Borítókép: Márki-Zay Péter 2025. július 24-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)