● news.bsdnet.hu

Fertőrákos főutcáján, a híres Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházzal szemben kanyarodik le a kerékpárút Fertőmeggyes (Mörbisch am See) felé. Már délelőtt fél tízkor is rekkenő a hőség, ám az árnyas, dimbes-dombos úton mégiscsak ki lehet bírni valahogy. Főként, ha az ember tudja, a fertőmeggyesi strandon biztosan lehet majd csobbanni: az említett strand medencéjének hűs vize délelőtt és délután is életmentőnek bizonyult a Fertőrákos-Ruszt oda-vissza útvonalon, enélkül életveszély lett volna analóg – értsd, nem elektromos – kerékpárral kimerészkedni a szabadba. A Fertőrákosról Fertőmeggyes felé vezető kerékpárút egy ideig kertesházak mellett halad, majd kiérünk a természetbe: balról öreg fasorok, köztük fenyők sorakoznak, jobbról szelíd lanka ereszkedik a messzeségbe, a Fertő tó nádasokkal szegélyezett partjáig. Az útról egy idő után jobbra kanyarodunk, szőlőssorok mellett gurulunk a tó felé. A forróságban minden csendes és mozdulatlan, egy terebélyes diófa hűvösét kínálja a nap elől menedéket kereső őzek számára, az állatok jöttünkre felállnak és elbaktatnak, de csak lassan, komótosan, ahogyan egy igazán álmos vasárnaphoz illik. Madármegfigyelésre is alkalmas kilátó mellett haladunk tovább, csodaszép látkép nyílik innen a Fertő-tájra. Az itt futó bicikliút egy szakaszának neve – egészen találóan – „Sonnenweg”, azaz napos út, a negyven fokos hőségben az elnevezésben érezünk azért némi iróniát. A határból kiérünk a falu szélére: a fertőmeggyesi strand felé a tó nádasokkal szegélyezett partja mentén nyílegyenes út vezet, körülbelül két kilométernyi szakasz. A strandra fejenként nyolc és fél euró a belépő, ám egész napra szól. A felfrissülést követően folytatjuk utunkat: Fertőmeggyes és Ruszt között futó út cirka öt kilométer, látványra ez is gyönyörű, ám délután egy óra tájban igazi erőpróbának bizonyul. Ezen a szakaszon pontos képet kaptunk arról, mit érez(ne) a csirke a grillsütőbe kerülés pillanatában. A levegő forró, a nap kérlelhetetlenül éget, a hosszú ujjú ing, naptej és kalap nélkül valószínűleg az említett csirke sorsára jutottunk volna. Ruszt azonban kárpótol a megpróbáltatásokért. A reneszánsz és barokk polgárházak boltíves kapui virágokkal díszített árnyas udvarokat rejtenek, kéményeiken a Ruszt védjegyévé vált gólyafészkek sorakoznak. Az öreg házak körbe ölelte macskaköves főtér dombocskára fut fel, tetején a gótikus Halásztemplom (Fischerkirche) trónol, Burgenland egyik legrégibb temploma, amely nevében hordozza az egykori templomépíttető rusztiak becsületes mesterségét, és mint minden tisztességes középkori templomnak, a Szent Pongrác és Szent Egyed tiszteletére épült Halásztemplomnak is megvan a maga legendája. Eszerint Anjou Nagy Lajos idősebbik leánya, Mária királynő építette hálából, mert a viharos, háborgó Fertő tóból a helyi halászok kimenekítették. A városka persze nemcsak a szentek tiszteletében járt elöl, hanem egy némileg profánabb foglalatosságban, a borászatban is: már a 15. században is szorgosan termesztették itt a szőlőt, készítették a bort, így egy cseppet sincs csodálkoznivaló azon, hogy az egyik helyi vendéglős kérdésünkre öntudatosan úgy felelt, nála ugyan nem lehet kapni sört, csak és kizárólag bort, mégpedig a helyi borosgazdák legkitűnőbb válogatását – hiába, végtére is ez egykor magyar vidék volt. A kitérőkkel tűzdelt, összesen körülbelül 30 kilométernyi túra ideális időjárási viszonyok között kényelmesen egy-két óra alatt teljesíthető, ám az extrém hőség és a beiktatott pihenők miatt egész naposra nyúlt: az óránkénti hűsölésnek, a fejenként több liter benyakalt víznek – és persze a ruszti frissítőnek köszönhetően – sikerült túlélni a kalandot.