← Vissza

news.bsdnet.hu

A lakosságnak könyörög a szolgáltató: közel a vízellátás teljes összeomlása

Demokrata 2026-06-29 19:59
Alig maradt vizünk – ezzel a figyelmeztetéssel tette közzé Piliscsaba önkormányzata hétfőn délután a helyi vízszolgáltató rendkívüli tájékoztatását. A település nem az egyetlen, amely így tett a budai agglomerációban, a közösségi médiát elöntötték a vízhiányról szóló hivatalos posztok – derül ki a Világgazdaság összefoglalójából. Ráadásul Piliscsaba a helyzethez képest még jól áll, legalább maradt vize. Merthogy ezt már nem mindegyik önkormányzat mondhatja el magáról. A helyzet súlyos, egyenesen kritikus és ezt a a helyi vízszolgáltató, a DMRV legutóbbi közelményének hangvétele is egyértelműen jelzi. A DMRV Zrt. (Duna Menti Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság) döntően Százezernyi fogyasztóról van szó. A társaságot a viziközművek üzemeltetésére alapították. Ennek megfelelően alaptevékenysége az ivóvízellátást, valamint a szennyvízelvezetést és -tisztítást szolgáló viziközművek működtetése, illetve közüzemi szolgáltatás biztosítása. Hétfői felhívásukat azzal kezdték, hogy a lakossági alapellátás érdekében azonnali vízkorlátozásra van szükség. Kiemelték, hogy kánikulai meleg idején a folyamatos és biztonságos ivóvízellátás nem kényelmi szempont, hanem kritikus elvárás, de ehhez a lakosság együttműködése szükséges. Ezért a DMRV nyomatékosan felhívja a szolgáltatási területén működő önkormányzatok és a lakosság figyelmét a víztakarékosságra, pláne azért, mert az eddigi kérések hiábavalónak bizonyultak és a helyzet egyáltalán nem javult, sőt, romlott. A június 26-án pénteken bizonyos településeken elrendelt I. fokú vízkorlátozás már tiltotta, hogy vezetékes vízzel locsoljanak, öntözzenek, medencét töltsenek vagy autót mossanak, ennek ellenére az érintett településeken tovább nőtt a vízfogyasztás. A mai reggel Szada – első településként – a hálózat túlterhelésének következtében vízszolgáltatás nélkül maradt. Szada nagyközség Pest vármegyében, a Gödöllői járásban, a budapesti agglomerációban. Csaknem 7000-en lakják. Hogy miért éppen itt fogyott el először a víz, az biztosan megér egy vizsgálatot, mindenesetre a DMRV egészen döbbenetes állapotokról számolt be. Néhol a vízfogyasztás az átlagos vízigény kétszeresét is meghaladja, ami egészen egyszerűen fizikai és strukturális veszélyt jelent a vízbázisokra, a víztermelő kutakra és ivóvízvezeték-hálózatra. Amikor a rendszeren nagyobb a fogyasztás, mint a betáplálás, akkor súlyos műszaki meghibásodások léphetnek fel. A hétvégén 55 százalékkal magasabb volt a vízigény, mint egy átlagos időszakban, amikor csak a gazdálkodók, illetve a háztartások vízigénye merül fel mindenféle kerti tevékenység nélkül. Mostanra ott tartanak az események, hogy június 29-én már nem csak a Gödöllői járás, hanem a Duna jobb partján, a magasabban fekvő településeken is lokális vízhiány kialakulása tapasztalható: települések esetében már konkrét területeken nincs a hálózat egyes részein ívóvíz és ha jelentős változás nem lesz a felhasználás volumenében, akkor még több településrész és település kerül hasonló helyzetbe. A hétvégén a kritikus helyzetben lévő települések polgármestereitől a DMRV már kérte az együttműködésüket a lakosok minél szélesebb körű tájékoztatásában. Csakhogy eddig nem tapasztalható csökkenés a vízfelhasználásban, éppen ellenkezőleg: növekedés jelentkezett. A mai napon a társaság minden önkormányzattól már II. fokú készültség elrendelését kérte, hogy megakadályozza a teljes hálózati összeomlást és a vízhiányt. A tilalmak ebben a fokozatban már a települések gazdasági szereplőit is érintik – közölte a vízszolgáltató. Azonban ennek sincs semmilyen hatása. Ma az tapasztalható, hogy egy normál munkanaphoz képest a vízfogyasztás továbbra is kritikus mértékű, egy hétvégi nyári napi igénynél is magasabb, tehát még azt sem sikerült elérni, hogy hétköznapi mértékre csökkenjen. Emiatt a DMRV rendszerei nem tudják megfelelően újrapótolni a tároló medencékben a hiányzó vízmennyiséget. „Ha a következő órákban a fogyasztók nem csak a szükséges vízfelhasználásra korlátozzák az igényeiket, abban az esetben a DMRV Zrt. hálózatában a teljes összeomlás is elképzelhető. Ha ez bekövetkezik, akkor a helyreállás hosszú időre is elhúzódhat„ – adta ki az utolsó figyelmeztetést a vízszolgáltató. Ehhez pedig magyarázatot is fűzött. A kritikus nyomáscsökkenés megállítása a lakossági alapellátás fenntartását szolgálja. A nem létfontosságú vízfogyasztás megszüntetése garantálhatja egyedül, hogy jusson elegendő ivóvíz az alapvető emberi szükségletekre: ivásra, főzésre, tisztálkodásra és a kritikus intézmények működésére, illetve tűzoltásra. Hétfő délután tehát így áll a helyzet a DMRV szolgáltatási területén. A következő órák kritikusak lesznek, a fejleményekről a Világgazdaság beszámol. Nem csak a főváros közvetlen agglomerációja veszélyeztetett, más vármegyében is hasonló információkról számoltak be. Megugrott a vízfogyasztás a hőség miatt Fejérben is: a szolgáltató takarékosságra inti a lakosságot A Pest vármegyei korlátozások után a Fejérvíz Zrt. is csökkentené a nyári csúcsfogyasztást. A napok óta tartó hőség miatt a szolgáltató több Fejér vármegyei településen kéri a lakosság együttműködését, hogy a legmelegebb napokon is zavartalan maradjon az ivóvízellátás.
Eredeti cikk megtekintése →