Hideglelős meccsen nyert Brazília a vb eddigi legjobb mérkőzésén
Magyar Nemzet
2026-06-29 20:03
A labdarúgó-világbajnokság előzetesen legjobban várt tizenhatoddöntőjére Houstonban került sor hétfőn este. Az ötszörös világbajnok és saját csoportját megnyerő Brazília és Japán csapott össze. A japánok ezen a világbajnokságon már megmuatták erejüket, a teljes mezőny egyik legjobb fizikai állapotában lévő együtteséről van szó. A két csapat 2025 október 14-én a Kirin Kupa keretében csapott össze egymással legutóbb - ezen a mérkőzésen 3-2-re Japán nyert. A japánok tényleg komolyan gondolták, hogy itt esélyük lehet, s ezt a nemzetközi szakértők sem tartották elképzelhetetlennek. Ide jutottunk, hogy az ötszörös vb-győztesnek egy Japán elleni mérkőzés előtt izgulnia kell. Ezt is megértük tehát. Meg azt is, hogy a brazil csapat első három mérkőzéséből elég kevés következtetést lehetett levonni. Az egyetlen komoly meccsükön, Marokkó ellen nem győztek (1-1), ami a Haiti és Skócia elleni találkozójukat illeti, azon az ellenfelek minősége nem vethető össze sem a japán csapattal, sem pedig azokkal az együttesekkel, amelyek jelenleg a világ élvonalába tartoznak.
Hatalmas iramban indult a meccs, a japánok mintha kissé idegesek lettek volna. A 2. percben az ázsiai csapat saját tizenatosa előtt vesztett labdát, Bruno Guimaraes 16 méterről lőhetett, de a labda mellé ment. Az első 10 percet aztán túlélte Japán, nem kis nehézségek árán, igaz, nagy brazil helyzetet nem fedezhettünk fel. A 13. percben újabb brazil lehetőség maradt ki: Matheus Cunha lövését tolta ki szögletre a japán kapus, majd a szögletet követően szép brazil összjáték után a labda a kapu mellé perdült.
Negyedóra elteltével kissé csendesedett az iram. Így jutottunk el az első ivószünetig. Japán egyszer tudott kiszabadulni a szorításból, a brazilok folyamatosan nyomtak, de eredménytelenül. Majd nem sokkal a szünet után váratlan dolog történt: a japán csapat kissé feljebb tolta a védekezését, labdát szereztek, mert Szano, a Mainz légiósa a félpályánál lecsapott, egyedül indult meg a kapu felé és 18 méterről óriási gólt lőtt a braziloknak. Ez volt az első értelmezhető japán támadás, amely máris góllal végződött. A stadion szinte felrobbant, 1-0-ra vezetett az ázsiai együttes.
Japán nagyon jól csinálta, hogy a brazilok egyetlen veszélyes támadóján, Vinciuson ketten védekeztek, kiölve a kreativítást a brazil csapat játékából. A percek múlásával a brazil csapat egyre idegesebb lett, nekik megváltásként jött a szünet, amely 1-0-s ázsiai vezetéssel kezdődött. Meg kell azonban jegyezni azt is, hogy az első féldiő utolsó perceiben a japánok hosszú perceken keresztül a brazil kapu előtt tudták tartani a labdát. Amikor kitört a szünet, sokan a fejüket fogták, mások hüldezetek. Ez lenne a brazil válogatott? Ez lenne az ötszörös világbajnok? Tényleg ide jutottunk, hogy Japán simán rá tudja kényszeríteni az akaratát az (egykori) futballóriásra? Még leírni is hihetetlen, de egy félidőre volt a kieséstől az ötszörös világbajnok, a legjobb 32 között.
A második félidőre Paquéta nem tudott kijönni, ő az első félidő végén sérült meg. A helyére Endrick érkezett. Az ember közben azon merengett, mikor volt hasonló helyzetben a brazil csapat? Sok morfondírozásra nem volt idő, a braziloknak mindent egy lapra feltéve kellett támadni. Az 52. percben nagy egyenlítési lehetőséget hagyott ki a brazil csapat, amely teljesen beszoította Japánt. Danilo beadása után Bruno Guimaraes tisztán fejelhetett, de Szuzuki, a japánok kapusa hatalmas bravúrral védett. Aztán eljött az 54. perc, de itt már tényleg senki sem akart hinni a szemének, akkora brazil lehetőség maradt ki. A dél-amerikaiak beadása után Szuzuki rosszul jött ki a kapuból, előbb Cunha, majd Casemiro is gólt szerezhetett volna, de a gólvonalon álló Tomijaszu vállában elakadt a labda. Ezt még megúszta a japán csapat, nem úgy azt, ami az 56. percben történt. Ekkor egyenlített a brazil csapat: Gabriel ívelését Casemiro senkitől sem zavartatva fejelt a kapuba. 1-1, új meccs kezdődött.
Vincius köténycsele után akár 2-1 is lehetett volna már, de a lövését Szuzuki óriási bravúrral a kapufára tolta. A japán csapat lélegzethez sem jutott, teljesen beszorult, mintha egy teljesen más brazil válogatott lett volna az ellenfelük.
A brazil csapat mindenképpen szerette volna a rendes játékidőben döntésre vinni a dolgot. A második ivószünet a japán csapatnak jött jobban, amely iszonyatos nyomás alatt játszott az ezt megelőző időszakban. Tényleg csak az volt a kérdés, hogy az utolsó negyedórában a brazilok be tudják-e vinni a döntő ütést, netán 90 perc alatt nem dől el a meccs és hosszabbítás következik. A közönség egy része Neymar nevét kiabálta, de Carlo Ancelotti egyelőre nem küldte pályára a brazil legendát.
Csendesedett a meccs, de az izgalmak nem tűntek el. Mintha mindkét csapat a másik hibájára várt volna. A japánok kockázatkerülése persze ebben az időszakban érthető volt. A 88. percben megint nagy nyomást helyezett a brazil csapat Japánra, Vinicius a hátán vitte a csapatot, de nem tudták a mindent eldöntő gólt begyötörni. A 91. percben Casemiro is megsérült, ő sem tudta folytatni a játékot.
Japán a gól után összeomlott, a brazilok pedig úgy örültek, mintha megnyerték volna a világbajnokságot. Pedig csak a legjobb 16 közé jutottak be.
Labdarúgó-világbajnokság, mérkőzés a 16 közé jutásért: Brazília–Japán 2-1 (0-1)