← Vissza

news.bsdnet.hu

Egyetlen hiba végzetesnek bizonyult, Brazília fordított és a 95. percben hazaküldte Japánt a vb-ről

Index 2026-06-29 20:05
Az egész világbajnokság egyik legveszélyesebb csapataként emlegették Japánt még a rajt előtt, és bizony ezt alá is támasztotta az ázsiai válogatott a csoportkör alatt, veretlenül, kvartettje második helyén jutott tovább. A legjobb 32 mezőnyében Brazília várt a japánokra: Carlo Ancelotti válogatottja szintén hibátlan mérleggel, két győzelemmel és egy döntetlennel abszolválta a csoportkört, a végén pedig visszatért a pályára Neymar, amely újabb lökést adhatott a dél-amerikai csapatnak. Előzetesen persze a brazilok számítottak favoritja, de Japán, a világbajnokság egyik fekete lova minden csapatra veszélyt jelentet. Alábbi felállásokban küldte pályára övéit a brazil és a japán szövetségi kapitány. Nem kellett sokáig várni a meccs első helyzetére, a japánok saját tizenhatosuk előtt szórták el a labdát, Bruno Guimaraes csapott le rá, 16 méterről lőtt, egy védő lábáról pattant a bal alsó sarok mellé. Kicsivel később a bal szépen Vinícius Júnior próbált ziccerbe kerülni, birkózott Tomijaszuval, végül a japánok kapusa, Szuzuki Zion jól lépett ki, és elöklözte a labdát. A 13. percben megint közbe kellett avatkoznia Szuzukinak, Matheus Cunha 19 méterről eleresztett lövését tolta kapu mellé. A japánok az első negyed óra végén veszélyeztettek először, ekkor Casemiro buktatása – és sárga lapja – után Kamada szabadrúgása a sorfalról pattant szögletre – ettől nem ment feljebb Alisson vérnyomása. A hidratációs szünet után egyre jobban kezdett visszavenni a brazil csapat, csökkent a nyomás a japánokon, majd az ázsiai csapat egy kontra után sokkolta riválisát: a 29. percben Szano csapott le a félpályánál egy labdára, fogta magát, nagy lendülettel megindult, és 18 méterrel előtte a labdát, egyenese a jobb alsó sarokba, 0–1 ! Alisson próbált érte repülni, de esélytelen, kifejezetten pontos volt Szano lövése, aki első gólját szerezte a nemzeti csapatban. A gól után rendkívül fegyelmezetten, jó taktikával futballozott Japán, a brazilok egyszerűen nem tudtak komolyabb gólhelyzetet kialakítani hosszú perceken keresztül. Előbb Vinícius középre tartó lövését fogta könnyedén Szuzuki, majd Matheus Cunha távoli lövése is a japán kapus zsákmánya lett, szóval nem esett több gól a félidőben: vezetett Japán, abszolút megérdemelten. Vakarhatta a fejét Carlo Ancelotti. Arra azért lehetett számítani, látva az első félidőt, hogy a brazilok kapitánya belenyúl a meccsbe a félidőben – így is lett. Lucas Paqueta helyére érkezett Endrick, utólag kiderült, hogy sérülés miatt nem tudta folytatni a meccset a brazil középpályás. A japánok részéről nem volt változtatás az első 45 perc után. Sokkal nagyobb intenzitással kezdte a második félidőt a brazil válogatott: az 52. percben Danilo remek beadását fejelte kapura Bruno Guimaraes, volt is benne erő, de nem ment eléggé sarokra, Szuzuki nagyot védett. Kicsivel később a japán kapusnak már egy jó adag szerencsére is szüksége volt, Casemiro közeli fejese a gólvonalon elakadt Tomijaszuban, majd együttes erővel tisztázott nagy nehezen a japán védelem. A következő brazil támadást viszont már nem úszta meg Japán: Gabriel ívelte kapu elé a labdát, Casemiro jó ütemben érkezett rá, és három méterről a hálóba fejelt, 1–1. Lendületben maradt a brazil csapat, a bal szélen Vinícius Júnior kapta, kiosztott egy kötényt, kapura tört, megcsinált egy lövő cselt, jobb külsővel lőtt, de Szuzuki hatalmas bravúrral még beleért a labdára, és a bal kapufára tolta. Ezt követően átvészelte a kritikus perceket Japán, tartotta a döntetlent, és egy kissé nyugodtabb periódusa következett a meccsnek. A 78. percben a csereként pályára lépő Martinelli vett mellre egy röviden kifejelt labdát, lőtt a tizenhatosról, de próbálkozása nem találta el a célterületet. A rendes játékidő utolsó néhány percében több lehetősége is volt a gólszerzésre Brazíliának, de mindig ott volt egy japán védő, aki blokkoljon, szereljen, vagy kifejelje a kapu előterébe érkező veszélyes beadást. Hat perc ráadást jelzett az olasz Mariani játékvezető, és amikor már mindenki azt hitte, hogy jöhet a kétszer 15 perces túlóra, az utolsó támadásból Brazília gólt szerzett: elszórták a tizenhatosuk előtt a labdát a japánok, Bruno Guimares remekül hozta helyzetbe Martinellit, aki kilenc méterről, kicsit balról kilőtte a bal alsó sarkot, a labda a kapufáról a hálóba pattant, 2–1 ! Elképesztő. Japán az egész mérkőzésen remekül, fegyelmezetten védekezett, de az utolsó pillanatban Tanaka rosszul passzolt, amelyet egyből megbüntetett a brazil csapat. Ilyen a futball, ilyen a világbajnokság. A hátra lévő maradék másodpercekben már nem volt ideje Japánnak, hogy válaszoljon, 2–1 a vége. A brazil válogatott a nyolcaddöntőben Elenfántcsontparttal vagy Norvégiával találkozik július 5-én New Yorkban. Világbajnokság 2026 a nyolcaddöntőbe jutásért Böngéssze az Index világbajnoki mellékletét , ahol a cikkek mellett megtalálja a menetrendet, a csoportok állását, a játékoskereteket, a csapatleírásokat és a helyszíneket is. Játékunkban megtippelheti a vb-győztest, várakozásait a közösségi médiában is megoszthatja. Tartsanak velünk több mint egy hónapon át, hiszen helyszíni tudósítónk rendszeresen exkluzív tartalmakkal jelentkezik a tengerentúlról. Meccsösszefoglalók, riportok, interjúk, podcastok, videók, érdekességek – minden egy helyen, minden az Indexen! (Borítókép: Gabriel Martinelli (22) ünnepli csapata második gólját. Fotó: Michael Regan - FIFA / Getty Images)
Eredeti cikk megtekintése →