● news.bsdnet.hu

A világ számos nagy tava áll egyre komolyabb környezeti nyomás alatt, ugyanis a klímaváltozás, a növekvő vízigény, a folyók szabályozása és az intenzív gazdasági tevékenység együttesen olyan változásokat idéz elő, amelyek hosszú távon akár teljes ökoszisztémák összeomlásához is vezethetnek. Bár a közvélemény hajlamos ezeket a folyamatokat kizárólag a globális felmelegedéssel magyarázni, egyre több kutatás mutat rá arra, hogy az ember közvetlen beavatkozása sok esetben legalább akkora szerepet játszik a természeti rendszerek átalakulásában. Erre figyelmeztet egy új tanulmány is, amely szerint a Föld legnagyobb tava, a Kaszpi-tenger soha nem látott ütemben zsugorodik, és ennek elsődleges oka nem a csökkenő csapadék, hanem sokkal inkább az emberi vízgazdálkodás és a térség politikai megosztottsága. A Kaszpi-tenger évszázadokon keresztül természetes vízszint-ingadozásokat mutatott, ezért a tudósok és a döntéshozók sokáig úgy vélték, hogy a mostani változások is csupán egy újabb természetes ciklus részét képezik. Az új kutatás azonban arra a következtetésre jutott, hogy ez a feltételezés már nem állja meg a helyét. A vízszint csökkenése ugyanis ma már egyre inkább úgy tűnik, hogy valóban az emberi felelőtlenség és döntések következménye. A kutatók műholdas megfigyeléseket és a Kaszpi-tenger mind az öt part menti államából – Iránból, Oroszországból, Türkmenisztánból, Azerbajdzsánból és Kazahsztánból – származó vízrajzi adatokat elemeztek. Az eredmények azt mutatták, hogy az elmúlt harminc év során jelentősen csökkent a tengerbe érkező folyóvizek mennyisége. Erről pedig csakis mi tehetünk. Vagy legalábbis nagyrészt. A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy a vízhiány elsődleges oka nem a kevesebb csapadék. Sőt, a Volga vízgyűjtő területén – amely a Kaszpi-tenger teljes befolyó vízmennyiségének mintegy 80 százalékát biztosítja – az elmúlt évtizedekben enyhén még növekedett is a csapadék mennyisége. Ez alapjaiban cáfolja azt a széles körben elterjedt elképzelést, amely szerint a Kaszpi-tenger zsugorodását kizárólag a klímaváltozás okozza. A korábbi magyarázat szerint ugyanis a magasabb hőmérséklet fokozza a párolgást, miközben kevesebb eső esik, ezért csökken a vízszint. A klímaváltozás persze ennek ellenére is fontos tényező. A kutatók megerősítették, hogy a térség felmelegedése miatt jelentősen nőtt a párolgás mértéke a Kaszpi-tenger felszínén, számításaik szerint azonban a kilencvenes évek közepe óta bekövetkezett vízveszteségnek mindössze körülbelül 40 százaléka magyarázható a fokozott párolgással. A fennmaradó rész ugyanis döntően az emberi tevékenység következménye. Ennek ékes példája az is, hogy a Kaszpi-tenger legfontosabb táplálója, a Volga folyó évtizedek óta intenzív emberi beavatkozások alatt áll. A folyó mentén számos gát, víztározó és öntözőrendszer épült, miközben a vizet ipari célokra és a belvízi hajózás kiszolgálására is nagy mennyiségben használják fel. A természet kizsákmányolása ugyan már senkit sem lep meg, mindezek azonban alapvetően átalakították a folyó természetes vízjárását, így az a vízmennyiség, amely korábban akadálytalanul eljutott a Kaszpi-tengerbe, ma egyre nagyobb arányban marad vissza a folyó felsőbb szakaszain. Különösen fontos, mégis ritkán említett tényező a Volga–Don-csatornarendszer, amely Oroszország belvízi útvonalain keresztül összeköti a Kaszpi-tenger vízrendszerét a Fekete-tengerrel. Pedig gazdasági és geopolitikai szempontból rendkívül értékes infrastruktúráról van szó, ugyanakkor jelentős mennyiségű vizet vezet el a Kaszpi-medencéből, ami részben okozója lehet a tóra leselkedő ökológiai katasztrófának. A felhalmozódó emberi beavatkozások hatása ma már műholdfelvételeken is egyértelműen megfigyelhető. A Szóban forgó kutatás szerint a kilencvenes évek közepe óta a Kaszpi-tenger mintegy 24 ezer négyzetkilométernyi vízfelületet veszített, ami akkor válik igazán érzékelhető nagyságnak, amikor például azt mondjuk, hogy ez a terület megközelíti Szicília teljes méretét. Ez idő alatt a vízszint körülbelül két méterrel csökkent. A leggyorsabb változás ráadásul az északi, sekély vízű medencében figyelhető meg, ami azért is különösen aggasztó, mert ez a térség a Kaszpi-tenger egyik legtermékenyebb ökológiai övezete. Itt találhatók a halállomány szempontjából kulcsfontosságú ívóhelyek, kiterjedt vizes élőhelyek és számos vonuló madár pihenőterülete. Az északi rész emellett a tokhalfajok egyik legfontosabb élőhelye is, ami ugyan sokaknak a hétköznapokban nem fájna, de ezek az ősi halfajok adják például a világ kaviártermelésének döntő részét is. A víz visszahúzódásával párhuzamosan érthetően azonban az ökológiai problémák is súlyosbodnak. A kutatók hosszú távú emelkedést mutattak ki a klorofill-A koncentrációjában az északi Kaszpi-tengerben. Ez a mutató az algák mennyiségének növekedésére és a vízminőség romlására utal. Egyszerűbben fogalmazva a Kaszpi-tenger vize egyre melegebbé, sekélyebbé és tápanyagokban gazdagabbá válik. Ez utóbbi pedig bármennyire is tűnik hasznos hozománynak, ezek csupán ideális feltételeket teremtenek a káros algavirágzásokhoz, amelyek tovább rontják az ökoszisztéma állapotát. A kutatók éppen ezért már évek óta hangsúlyozzák, hogy a Kaszpi-tenger problémája messze túlmutat már a természetvédelem kérdésén. Már csak azért is, mert a térség Európa és Ázsia egyik legfontosabb energia- és kereskedelmi csomópontja. Oroszország észak–déli közlekedési folyosói, Kína érdekeltségei, a tengeri olajkitermelés, valamint a regionális hajózási hálózatok egyaránt attól függenek, hogy a Kaszpi-tenger hajózható és stabil marad-e vagy sem – veti fel a The Conversation elemzése. Egyre jobban hajlunk az utóbbi irányába, ugyanis a folyamatos vízszintcsökkenés veszélyezteti a kikötőket, a hajózási útvonalakat és a part menti infrastruktúrát is. A sekélyebb víz miatt csökken a hajók rakománykapacitása, miközben nőnek a szállítási költségek. Így ami első pillantásra környezetvédelmi problémának tűnik, fokozatosan egyre komolyabb gazdasági akadállyá válhat. A Kaszpi-tengerhez hasonló belső tengerek sajátossága, hogy nem kapcsolódnak a világóceánok áramlási rendszeréhez, ezért sokkal érzékenyebbek a helyi emberi beavatkozásokra. Fennmaradásuk így ugyanis közvetlenül attól függ, hogyan gazdálkodnak a környező országok a közös vízkészlettel. A Kaszpi-tengert azonban öt olyan állam veszi körül, amelyek eltérő stratégiai érdekekkel, különböző irányítási rendszerekkel és gyakran átláthatatlan vízgazdálkodással rendelkeznek. A kutatás szerint éppen ez a széttagoltság jelenti ma az egyik legnagyobb veszélyt. Bár léteznek regionális együttműködési megállapodások, köztük a 2018-ban aláírt aktaui egyezmény (hivatalos nevén Egyezmény a Kaspi-tenger jogállásáról), ám továbbra sincs olyan átfogó és kikényszeríthető rendszer, amely szabályozná a vízkészletek elosztását, az egységes vízrajzi megfigyeléseket vagy az ökológiai védelem összehangolását. Az országok közötti adatmegosztás nagyon korlátozott, a vízkivételek sok esetben nem átláthatók, a környezetvédelmi intézkedések pedig széttagoltak. A kormányok gyakran inkább a klímaváltozásra helyezik a hangsúlyt, mert így a felelősség külső tényezőkre hárítható. A Kaszpi-tenger története azonban ennél jóval összetettebb. A folyókat mesterségesen szabályozták, a vízkészleteket elterelték, a vizes élőhelyek leromlottak, a szennyezés elleni fellépés sokáig gyenge maradt, miközben az olaj- és gázipar folyamatosan terjeszkedett, a környezetvédelmi biztosítékok pedig nem tartottak lépést a gazdasági fejlődéssel. A gazdasági növekedés szinte minden esetben fontosabbnak bizonyult, mint a vízrendszer hosszú távú fenntarthatósága... Pedig a kutatás szerint a legnagyobb veszély már nem pusztán az, hogy tovább zsugorodik a Kaszpi-tenger, hanem az, hogy olyan ökológiai küszöbértékeket léphet át, amelyek után a helyreállítás rendkívül nehézzé vagy akár lehetetlenné válik. Erre szolgál intő példaként az Aral-tó is, amely egykoron a világ negyedik legnagyobb tava volt, összeomlása azonban megmutatta, milyen gyorsan indulhat be egy önmagát erősítő negatív folyamat. A kiszáradó tómederből porviharok indulnak ki, összeomlik a halászat, nő a víz sótartalma, drasztikusan csökken a biológiai sokféleség, megváltozik a helyi éghajlat, és végül a tó köré épült gazdasági rendszer is szétesik. A Kaszpi-tenger szerencsére még nem jutott el erre a pontra, de a kutatók szerint a figyelmeztető jelek egyre nyilvánvalóbbak. Esély azonban továbbra is van arra, hogy lassítsák a kedvezőtlen folyamatokat, ehhez azonban olyan hosszú távú regionális együttműködésre lenne szükség, amely a rövid távú gazdasági érdekek és geopolitikai versengés helyett a vízrendszer stabilitását helyezi előtérbe. Ennek része lenne a vízfelhasználás teljes átláthatósága, vagyis annak pontos nyomon követése és megosztása, hogy az egyes országok mennyi vizet vesznek ki a Kaszpi-tengert tápláló folyókból mezőgazdasági vagy ipari célokra. Szükség lenne arra is, hogy a felső folyószakaszokon található víztározókból előre egyeztetett módon biztosítsák a környezet számára szükséges vízmennyiséget, valamint arra is, hogy a Kaszpi-tengert ne csupán energiafolyosóként vagy kereskedelmi útvonalként kezeljék, hanem egy rendkívül érzékeny és sérülékeny vízi ökoszisztémaként. (Borítókép: Halászok a Kaszpi-tenger partjainál. Fotó: seyed vahid hosseini / Getty Images) Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő. Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.