Kijelölte a kormány a minisztereket a kekvák élére
Index
2026-06-29 20:50
Megjelent a kormányhatározat a közfeladatként felsőoktatási tevékenységet nem ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) alapítói jogait az állam nevében gyakorló miniszterek kijelöléséről hétfőn a Magyar Közlönyben . Mint írták, a kormány a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény alapján hozta meg a határozatot; az alapítványok felett az alapítói jogot a magyar állam nevében a kijelölt miniszter kizárólagosan gyakorolja.
A mellékletben szereplő táblázat szerint:
A határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
A kekvákat a vagyonkezelő alapítványokról szóló (2019. XIII.) törvény alapján a 2021. évi IX. törvénnyel hozta létre a 4. Orbán-kormány azzal a céllal, hogy a mindenkori kormányzattól független módon, magánjogi formában biztosítják a társadalom számára kiemelten fontos közérdekű célok megvalósítását – idézte fel az MTI.
Az új kormány kezdeményezte a kekvák megszüntetését. Magyar Péter kormányfő korábbi közlése szerint a nem egyetemi kekvák augusztus 31-ig kerülnek vissza az államhoz, az egyetemiek pedig jövő év augusztus végéig. Kiemelte: a kekvák megszüntetése nem jelenti azt, hogy az általuk ellátott feladatok megszűnnek, csak ezeket állami feladatként kell elvégezni, vigyázva a közpénzre.
(Borítókép: Magyar Péter 2026. június 22-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)