Német dráma: Paraguay tizenegyespárbajban ejtette ki az esélyest
HVG
2026-06-30 00:31
Paraguay válogatottja 1–1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4–3-ra győzte le Németországot, és jutott tovább a nyolcaddöntőbe a labdarúgó-világbajnokságon.
A németeknél először volt kezdő az eddig három gólt szerző, kettőt előkészítő Deniz Undav, aki Jamal Musiala helyett játszott. Paraguay újra számíthatott a szájeltakarós kiállítás után visszatérő Miguel Almirónra, ám Diego Gómez eltiltás miatt nem játszhatott.
A dél-amerikai együttes bátran kezdett, és rögtön a meccs elején egy szöglet után veszélyeztetett, de nem tudta meglepni Manuel Neuer – aki 23. kezdőként lejátszott vb-meccsével német rekorder lett.
A másik oldalon Undav emelhetett, de nem találta el a kaput, majd Wirtz lőtt jócskán fölé - és ezekben ki is merültek egy időre az említésre méltó német lehetőségek. Paraguay remekül megszervezte védekezését, és nem engedte a kapujához közel az ellenfelet. Maradt a fölény a labdabirtoklásban és a passzolásban a Nagelsmann-gárdánál, ám ezzel nem mentek semmire.
Ezúttal az ivószünet sem hozott jelentős változást a játékban, a németek sehogysem tudták feltörni a harcosan játszó rivális ellenállását. Sokszor próbálkoztak a széleken, de nem volt elég pontos az összjátékuk és nem járatták elég gyorsan a labdát ahhoz, hogy a védelem mögé kerüljenek.
Ahogy ilyenkor lenni szokott, a védekezésre berendezkedő csapat az egyik ritka akcióját gólra váltotta. Almirón előbb egy szögletet harcolt ki, Neuer kiöklözte a labdát, amit Paraguay visszaszerzett, kitették a szélre Galarzához, a beadásra pedig középen üresen érkezett Enciso és zavartalanul a hálóba fejelt a 42. percben.
A hátrányba került németek igyekeztek megnyomni az első félidő végét, de csak szögletig jutottak, kaput eltaláló lövésig nem.
A rendkívül szervezett Paraguay úgy vezetett az első 45 perc után, hogy mindössze 21 százalékban birtokolta a labdát.
A szünet után nem sokat változott a játék, sőt, a németek hibáit keresték Encisóék – egy rövid hazaadás után Neuer ért ki időben a kapujából.
Az 54. percben aztán mégis egyenlíteni tudott a négyszeres vb-győztes: a csereként beállt Goretzka beívelését Havertz csúsztatta szép mozdulattal a hosszú sarokba.
A vezető gólhoz is közel jártak a németek, de a hátvédek blokkolni tudtak kétszer is a kapu előtt. Nagelsmann cseréi révén némileg lendületesebbé vált a játék, többet és gyorsabban járt a labda, ám Paraguay védekezése jól zárt a folytatásban is. Almirónék néhány ellenakcióval próbálkoztak, szögleteket is rúghattak, de a második gólra nem volt igazán esélyük. A németeknél főleg Havertzet keresték a társak, újabb fejesét Gill vetődve ütötte ki. Woltemade is beállt a hajrára, fokozódott is a nyomás, de nem tudtak betalálni a németek - így jöhetett az első hosszabbítás az idei vb-n.
A ráadás elején is a németek domináltak, beszorították Paraguayt. Úgy tűnt, a vezetést is megszerezték a 102. percben egy szöglet után, de Tah gólját videózás után nem adták meg, mert Anton akadályozta a kapust.
A hosszabbítás második része is ugyanolyan küzdelmesen zajlott le, mint a meccs odáig. A legnagyobb helyzet egy szöglet után adódott a németek előtt, amikor Anton fejelhetett, de a labda középre, épp a kapus kezébe érkezett. Már a 120 perc is lejárt, amikor szabadrúgáshoz jutottak a németek, Amiri lövése azonban csak a háló külső oldalát rezgette meg.
A játékvezető még a hosszabbításra is rátett két percet, de az idő már számottevő akció nélkül csorgott le, így eldőlt, hogy tizenegyespárbaj határoz a továbbjutásról. A pénzfeldobás alapján a németek lőhettek először, Havertz vállalta a kezdést, de Gill érezte az irányt és kiütötte a bal oldalra, közepes magasságban tartó labdát (0–0). Mauricio ugyanazt az irányt választotta, de sokkal jobban helyezte, Neuer nem is tudott hárítani (0–1).
A második pár első rúgója Kimmich volt, aki, úgy tűnt, a bal oldalra helyez majd, de a lövés előtt megtorpant és irányt váltott. A jobb alsóba bombázott, miközben a kapus a másik oldalra vetődött (1–1). Gomez nem flancolt ennyit, a bal alsóba gurított (1–2).
Musiala következett, ő is a jobb alsót választotta. Gill érezte az irányt, de lemaradt (2–2). Galarza ugyanoda lőtte, Neuer viszont bal oldalra dőlt (2–3).
Woltemade gyenge lövését utolérte és kivédte a kapus, így Salabrián múlt a továbbjutás. Nem bírta a nyomást: a kapu mellé bombázott.
Következőnek Amiri állt oda a lövéshez, aki elfektette Gillt és a másik, bal oldalra vágta be a labdát (3–3). Balbuena jöhetett, de hibázott: Neuer beérte a lövését és védett.
A hatodik sorozat első kísérletét Tah a felső léc fölé lőtte, így újabb esély nyílt Paraguay előtt. Canale pedig megoldotta (3–4): góljával a csapata kiütötte Németországot a világbajnokságról.
A négyszeres világbajnok két csoportkörös búcsú után ezúttal az első szakaszt túlélték, de a létszámbővítés miatt ugyanúgy a 32 között búcsúztak. A paraguayiak a 16 között a francia-svéd párharc győztesével találkoznak szombaton.