← Vissza

news.bsdnet.hu

Haaland visszatér, Ibrahimovic és Duplantis is üzent az első francia–svéd vb-meccs előtt

Magyar Nemzet 2026-06-30 04:50
A világbajnokság megkezdése előtt rengeteg támadás érte a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget azért, mert 32-ről 48-ra emelte a résztvevő csapatok számát. Ennél is nagyobb hüledezést váltott ki a kontinensek számára juttatott kvóták száma. Európában sokan dühöngtek, hogy az addigi 13 hely helyett 16 jutott, azaz mindössze hárommal emelkedett a kijutók száma. A létszámemelés nyertese tehát nem Európa lett, hanem a többi kontinens, különös tekintettel Afrika és Ázsia. Mindjárt rátérünk arra, hogy mennyire jött be a FIFA döntése, előbb azonban maradjunk még egy kicsit Európában. Az egyenes kieséses szakaszban, azaz a legjobb 32 között 13 európai csapat folytathatja a küzdelmeket. Három együttestől búcsúztunk el. Skóciától, amely kilencedik alkalommal vett részt világbajnokságon, ám most sem élte túl a csoportküzdelmeket. A skótok csupán Haiti ellen tudtak nyerni (1-0), Marokkótól és a braziloktól kikaptak, ez pedig kevés volt a továbbjutáshoz. A bombameglepetést az a török csapat szolgáltatta, amely már két meccs után kiesett, mert kikapott Ausztráliától és Paraguaytól. Vincenzo Montella csapatának dicstelen távozását előre aligha látta bárki is, s az sem segített rajtuk, hogy az utolsó csoportmeccsen legyőzték a már biztos továbbjutó amerikai csapatot. A három kiesőből kettő, Csehország és Törökország pótselejtezőből érkezett a vb-re, s most idő előtt utaznak haza. Ugyanakkor a megmaradt 13 európai együttes közül is van olyan, amely csak a szerencsének köszönhette, hogy nem kellett hazamennie. Sem Bosznia-Hercegovina, sem pedig Ausztria nem nyújtott felejthetetlen teljesítményt – ők legalább továbbjutottak. A ki nem jutott országok közül egyedül az olaszok azok, akik tényleg hiányoznak a világnak. A hagyományos, európai értékeket szem előtt tartók talán még a lengyeleket vagy a dánokat sorolhatják ide, de ezzel vége is ennek a dalnak. Mindez fájó, de reális – legalábbis, amit ezen a világbajnokságon eddig láttunk. A 2022-es katari világbajnokságon összesen 5 afrikai ország szerepelhetett: Ghána, Szenegál, Tunézia, Marokkó és Kamerun. A legjobb eredményt a marokkói csapat érte el, negyedik lett, azaz az éremért küzdhetett. 2026-ra a létszámemelés egyik nagy nyertese az afrikai kontinens lett, mert a kvóták duplázása után 10 csapatot delegálhatott a világbajnokságra. A tíz együttesből kilenc továbbjutott a csoportból, ami egyértelműen a FIFA törekvéseit támasztotta alá. A tíz indulóból egyedül a harmatgyengének tűnő Tunézia nem élte túl a csoportkört. A kilenc továbbjutó afrikai együttes egyike sem tudta megnyerni csoportját, három pedig a nyolc legjobb harmadik közé csusszanva jutott be a legjobb 32 közé. A 10/9-es továbbjutási mutató azonban könnyen félrevezető lehet. Afrika futballja továbbra sem tört be a világ élvonalába, a csoportmérkőzéseken látottak alapján egyedül Marokkó és – önmagukhoz mérten – a Zöld-foki-szigetek voltak azok a csapatok, amelyeknek teljesítményét hibátlanra lehet értékelni. Marokkó ugyanannyi pontot (7) szerzett, mint a csoportgyőztes Brazília, a két csapat 1-1-es döntetlent játszott egymással. A Zöld-foki-szigetek csodás döntetlenjeiről már sok szó esett, talán maguk sem gondolták volna, hogy túlélik azt a csoportot, amelybe két korábbi világbajnokot is odavet a sors. Ha Marokkó esetében azt írtuk, hogy hibátlan a produkció, akkor a Zöld-foki-szigetek esetében is ezt kell tenni, annak ellenére, hogy meccset nem nyertek a csoportban. Itt egy vonalat is húzhatunk, a többi továbbjutó afrikai csapat esetében egy-egy olyan mérkőzést lehet kiemelni, amely emlékezetes marad. Elefántcsontpartnak például nem sok hiányzott a németek elleni szenzációs döntetlenhez, de végül kikaptak. Ellenben 1-0-ra megverték Ecuadort, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Miként Szenegál és a Kongói DK is megérdemel egy-egy kalaplengetést. Mindkét csapat az utolsó körben biztosította be továbblépését. A 2022-es vb-n Ázsiát hat csapat képviselte. A rendező Katar selejtező nélkül jutott ki, mellettük a selejtezőből Ausztrália, Irán, Szaúd-Arábia, Dél-Korea és Japán került ki a vb-re. 2026-ra ez a szám kilencre emelkedett, azaz az ázsiai kontinens is a FIFA létszámemelésének nyertesévé vált. Itt azonban be is fejezhetjük a hozsannát, mert a kilenc ázsiai indulóból mindössze kettő élte túl a csoportmeccseket: Japán és Ausztrália. A másik hét ázsiai csapat, Szaúd-Arábia, Üzbegisztán, Irak, Jordánia, Katar, Dél-Korea és Irán kiesett, bár Irán búcsúja egészen döbbenetes volt, mert ők az utolsó pillanatig továbbjutásra álltak, s csak akkor buktak el, amikor Ausztria a 96. percben egyenlíteni tudott Algéria ellen. A kieső ázsiai csapatok játékát látva nem kell zsebkendőket keresnünk. A látottak arra engednek következtetni, hogy ezen a kontinensen megrekedt a futball fejlődése. A 2023-as Ázsia-kupa mind a négy elődöntőse (a győztes Katar, a második Jordánia, valamint Irán és Dél-Korea) kiesett a csoportkörből. Ez a kudarc azt bizonyítja, hogy továbbra is hatalmas a szakadék Ázsia focija és a világszínvonalú futball között. A nemzetközi elemzések a bukás három fő okaként azt nevezték meg, hogy ázsiai futballból hiányzik az európai tapasztalat, azaz, amíg az ázsiai játékosok nagy része nem tud Európába szerződni, nem lesz fejlődés. A harmadik, hogy Japán és Ausztrália kivételével az utánpótlás nevelés is elavult lett Ázsiában. A FIFA létszámemelése Ázsiában nem jött be, arról nem is beszélve, hogy az a két ázsiai ország (Kína és India), amelyet a FIFA a legszívesebben a vb-n látott volna, ki sem jutott a 48 csapatos tornára. A dél-amerikai csapatok közül egyedül a kétszeres világbajnok Uruguay nem élte túl a csoportmeccseket, a hat induló országból öt továbbment. Ami Közép-Amerikát illeti, ott a hat indulóból három (Curacao, Haiti és Panama) esett ki, de ezek a futballtörpék amúgy sem arra készültek, hogy óriásokká válnak. Ebben a zónában szerepel a három vb-házigazda, az USA, Kanada és Mexikó – ők simán továbbjutottak. Óceánia egyetlen képviselője, Új-Zéland szintén nem tudott labdába rúgni, azaz simán kiesett a csoportmérkőzések során.
Eredeti cikk megtekintése →