Példát akar mutatni, saját fizetésének a befagyasztását is kéri az országos roma önkormányzat vezetője
Népszava
2026-06-30 04:50
Aba-Horváth István, a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatának volt elnöke parlamenti nemzetiségi szószóló lett, utódjául Dancs Mihályt választották. Dancs korábban már bejelentette, hogy idén nem vesz fel tiszteletdíjat – az így megtakarított pénzt szakértők alkalmazására fordítja –, most pedig levelet írt a tiszás Szabó Tibornak, annak az országgyűlési képviselőnek, aki a polgármesterek javadalmazásának korlátozásáról szóló törvényjavaslatot jegyzi.
Lapunkhoz eljutott levelében Dancs Mihály hangsúlyozta, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a „társadalmi igazságosság és a közpénzekkel való felelős gazdálkodás elve mindannyiunkra kötelezettséget ró”. Úgy gondolja, hogy a politikai és közigazgatási felső vezetésnek példát kell mutatnia a szolidaritásban.
Ezért kezdeményezi, hogy a korlátozó intézkedéseket – a polgármesterekhez hasonlóan – terjesszék ki a 13 országos nemzetiségi önkormányzat elnökeire is.
A nemzetiségek jogairól szóló törvény szerint az országos elnökök havi juttatásának felső határa jelenleg a KSH által közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági bruttó átlagkereset szorzataként alakul – emlékeztetett Dancs Mihály. Ez a rendszer az automatikus indexálás miatt az „országos elnökök esetében – a tisztség jellegétől függően – kiugróan magas, akár bruttó 1,5–2,3 millió forint közötti havi juttatásokat tesz lehetővé”.
Annak érdekében, hogy a nemzetiségi önkormányzati rendszer alapvető működőképessége, valamint a helyi és szakmai munka ne sérüljön, Dancs Mihály azt javasolja, hogy a szigorítás kizárólag az országos nemzetiségi önkormányzatok elnöki tisztségét érintse. A nemzetiségi képviselők, bizottsági elnökök és tagok jóval alacsonyabb tiszteletdíja a mindennapi érdekképviseleti munka alapfeltételeit biztosítja, így azok csökkentése vagy befagyasztása indokolatlan hátrányt okozna – állapította meg.
Dancs arra kéri Szabó Tibort, a törvényjavaslat részletes vitája során nyújtson be módosító indítványt, amely a nemzetiségi elnökökre vonatkozó részt (mind a főállású illetményt, mind a társadalmi megbízatású tiszteletdíjat) úgy módosítja, hogy a „juttatások számítási alapja a polgármesterekével megegyező módon a 2024. évi nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset szintjén kerüljön rögzítésre és befagyasztásra”.
A roma elnök úgy érzi, a nemzetiségi vezetők ezzel – lemondva az automatikus bérnövekedésről – szolidaritást vállalnának a polgármesterekkel, miközben a nemzetiségi intézményrendszer stabilitása sem csorbulna. Bízik abban, hogy a kezdeményezés találkozik a Szabó Tibor által képviselt elvekkel, és a módosítás révén az országos nemzetiségi vezetők is kivehetik a részüket a közös teherviselésből.
Dancs Mihály környezetéből azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a roma elnök előzetesen nem egyeztetett a többi nemzetiség vezetőjével. A megszólított tiszás parlamenti képviselő még nem reagált a levélre. Gallai Gergely (Gregor) német nemzetiségi szószóló, a magyarországi nemzetiségek parlamenti bizottságának elnöke kérdésünkre elmondta: nem tartja kiemelkedően magasnak a nemzetiségi elnökök keresetét, ezek befagyasztása szerinte nem vezetne jóra.