Megbénította a budapesti közlekedést a hőség, minden hatodik busz klímája meghibásodott
Index
2026-06-30 05:02
Az RTL Híradó stábja hétfő délután több mint 36-37 fokot mért a szentendrei héven. A helyzeten a nyitott ablakok sem segítenek.
A híradó kereste a közlekedési minisztériumot, hogy megtudják, mikor lehet majd először klímás szerelvényen utazni. Erre adott válaszában a minisztérium azt írta:
a tervek szerint már idén megindulhat a közbeszerzés, az első új járművek várhatóan 2029-ben állhatnak forgalomba.
Az új, klimatizált és akadálymentesített járművek beszerzése a szentendrei, a ráckevei és a csepeli hév-vonalakat érinti – tették hozzá.
A klímák elérték a teljesítményük határát: a BKV vezérigazgató-helyettese, Szedlmajer László szerint vannak buszok, amelyek klímarendszere 35 fok körül annyira felmelegedik, hogy biztonsági okokból kikapcsol. A felforrósodott járművekkel ilyenkor kiállnak a forgalomból – ami tovább növeli a többi busz terhelését. Ezután meg kell várni, hogy a busz rendszere lehűljön, csak ezután állhat vissza a forgalomba.
A vezérigazgató-helyettes szerint a nyári szünet kezdetétől 580-590 autóbusz volt forgalomban, amelyekből körülbelül száz klímája meghibásodott.
Ezek közül volt olyan, aminek csak hűlnie kellett, de volt, ami szerelésre vagy cserére szorult. „A jelenleg forgalomban lévő járműveket nem kánikulára tervezték” – tette hozzá.
A nagy melegben a sínek is felforrósodnak. A MÁV azt közölte: a sínek átlaghőmérséklete már elérte az 54 fokot, ezért helyenként csökkentették a vonatok sebességét. Ezzel kapcsolatban Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kijelentette , hogy a vasúti és a buszközlekedés az országban alapvetően működik, ugyanakkor a szélsőséges időjárás miatt elkerülhetetlenek bizonyos fennakadások.