● news.bsdnet.hu

A magyar világ jelenlegi legfontosabb egyházi épülete, a nagyváradi premontrei templom látható ezen a szép, régi képeslapon. Amikor e sorok íródnak, Fejes Rudolf Anzelmet, a rend váradi főapátját, a magyar történelem egyik legkitartóbb egyházi személyét már kilakoltatta székhelyéről a gátlástalan és istentelen román hatalom. A szentül ellenálló atya mozgástere innentől magára a képen látható impozáns, 18. századi barokk templomra és egy hozzá tapadó kisebb helyiségre zsugorodott. Ennyit hagyott meg neki a végtelenül cinikus román irányítású önkormányzat, amely mindvégig süketnek és vaknak tettette magát a nemzetközi és az egyházi jogot is mélyen sértő ügyben, no meg legfőképp ártatlannak. Még a sekrestyét is elvették, amikor az épület szerves egészét képező – és még mindig vissza nem szolgáltatott – premontrei főgimnázium, a ma Mihai Eminescu Líceum felől május 27-én éjjel áttörték a falat, mint holmi bankrablók. Szerintük ugyanis az egész hatalmas premontrei ingatlanvagyon a „városé”, köztulajdon, vagyis az „övék”. Valahogy így jártunk Trianonban is. aminek legfrissebb fázisa abban gyökeredzik, hogy az említett übercinikus, a magyar múltra teljes mértékben fittyet hányó önkormányzat elindította a templomhoz szervesen kapcsolódó hatalmas iskolakomplexum felújítási projektjét, és erre el is nyert 27,5 millió uniós eurót. Ekkor vetettek szemet minden jogot áthágva a temploma és a hozzá tapadó rendházra is. Utóbb kiderült, hogy azon a helyen vágtak bejáratot a falba, ami nem is szerepel a felújítási projektben. A feljelentés persze megtörtént a rend részéről. Ahogy azt már lapunkban is leírtuk , Románia úgy ragaszkodik ehhez az épületegyütteshez, mintha az élete múlna rajta, úgy itt a kutya már nem is lehet olyan mélyen elásva. Az elmúlt hetekben, hónapokban kiderült, hogy néhány bátor római és görögkatolikus papon, valamint református lelkészen és egy maroknyi politikuson kívül valamiért szinte senki nem mert kiállni Fejes Rudolf Anzelm igaza mellett, de még a püspökök és az érsekek sem. A rend generális apátja viszont felutazott, és a saját szemével látta az áldatlan helyzetet, ami ad némi reményt vatikáni szinten. A helyi RMDSZ részéről pedig mintha most ébredeznének az önkormányzatban, mert eddig síri volt a csend, csak néha hangzott el egyes országos szinten ismert képviselőjük szájából az öngyilkossággal felérő fogalom: a „kompromisszum”, amiből már éppen, hogy elege van 2026-ban az erdélyi magyarságnak. Ennek a széleskörű lapításnak az okai viszont nem fognak leplezetlen maradni, mert a magyar sajtó érzékenyebb fele szinte egy emberként mozdult meg a nagyváradi premontrei örökség védelmében az utóbbi hetekben. Ennyit a jelenről és a lehetséges jövőről, mert a főapát nem adja fel a harcot, a perek tovább pörögnek, és gyűlnek az aláírások is a védelmében, hiszen most vélhetően arra megy ki a játék, hogy hagyjon fel magával a misézéssel is. Magát a templomot eredetileg a magyar alapítású pálos rend építette, akiket 1786-ban a „kalapos király” intézkedései űztek el Szent László városából. A jogaikba visszaállított premontreiek, akik 1808-ban átvették a leromlott állagú istenházát, már csak egy üres templomot találtak itt, de hűen őrizték, és őrzik ma is elődeik emlékét. Bíró József „Nagyvárad barok és neoklasszikus művészeti emlékei” című 1932-ben megjelent doktori értekezésében így írt a kéttornyú templom jelentőségéről: „A XVIII. század első felének legkiemelkedőbb művészeti emléke Nagyváradon a pálosok temploma, amely szemben az eddigi egyházi építkezések zömével, mai napig is eredeti formájában áll fenn, mint a premontrei kanonokrend Fájdalmas Szűz tiszteletére szentelt egyháza.” A Budapesti Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Művészettörténeti és Keresztény Régészeti Intézetében készült alapos értekezés a kolostorról, vagyis a rendházról is szót ejt, ami a „templommal egybeépült”. A kötet kitér a pálosok itt hagyott híres padozatára is, ami a XVIII. századi rokokó fafaragás egyik első magyarországi zászlóvivőjének számít. Bíró ugyanakkor nem győzi sorolni a párhuzamokat a budapesti templomok és a váradi között, arról nem is beszélve, hogy az említett Premontrei Főgimnázium bármelyik székesfővárosi iskolával felvette a versenyt mind méretben, mind eredményekben, ahogy a Nagyváradi Királyi Katolikus Jogakadémia is, ami szintúgy az épületkomplexumon belül működött. Budai Márton prépost, Fejes Rudolf Anzelm elődje így írt 1992-ben a nagyváradi városközpont lakóházai fölé magasodó impozáns templomról a Magyar egyházak és gyülekezetek Nagyváradon című kötetben: Arra is kitér, hogy a fájdalmas Szűzanyát ábrázoló főoltárképet maga Mezey Lajos , Szinyei Merse Pál mestere festette a premontreieknek 1841-ben, de a templom tulajdona a częstochowai pálos templom Fekete Madonnájának a másolata is. Összességében, mint a régi prépost írja, ami a magyar múltat évek óta látványosan és büntetlenül semmibe vevő nagyváradi önkormányzat szemében nem érték, csak holmi lebontásra ítélendő téglakupac. Számos alkalommal figyelmeztettem már a Kárpát-medencei közvéleményt e lapban, s elődjében, a Magyar Időkben is, hogy Nagyváradon a magyarság és a város magyar arculata óriási veszélyben van. Az pedig, hogy a magyarországi politikusok az elmúlt években messze elkerülték a várost, ugyancsak nem segített a helyzeten. Itt és most viszont elérkezett a cselekvés ideje. Nemzeti összefogás és ráhatás szükséges minden fórumon, mert itt nemcsak egy magyar templom, egy rendház, egy sekrestye sorsa forog kockán – a példátlan módon még vissza nem szolgáltatott iskolával együtt –, hanem egy magyar közösség sorsa is, amelyet egy nagy formátumú, és csodálatos módon még mindig kitartó pap vezet. Innen már nincs hová hátrálni. Borítókép: A templom 1960-ban (Fotó: Fortepan)