Mától Ruff Bálint irányítja az MCC-t – Döntött a kormány a kekvák sorsáról
ATV
2026-06-30 05:36
Megjelent a kormányhatározat a közfeladatként felsőoktatási tevékenységet nem ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) alapítói jogait az állam nevében gyakorló miniszterek kijelöléséről hétfőn a Magyar Közlönyben.
Azt írták, a kormány a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról (kekvák) szóló 2021. évi IX. törvény alapján hozta meg a határozatot ; az alapítványok felett az alapítói jogot a magyar állam nevében a kijelölt miniszter kizárólagosan gyakorolja.
A mellékletben szereplő táblázat szerint:
A határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
A kekvákat a vagyonkezelő alapítványokról szóló (2019. XIII.) törvény alapján a 2021. évi IX. törvénnyel hozta létre a 4. Orbán-kormány azzal a céllal, hogy a mindenkori kormányzattól független módon, magánjogi formában biztosítják a társadalom számára kiemelten fontos közérdekű célok megvalósítását.
Az új kormány kezdeményezte a kekvák megszüntetését. Magyar Péter miniszterelnök korábbi közlése szerint a nem egyetemi kekvák augusztus 31-ig kerülnek vissza az államhoz, az egyetemiek pedig jövő év augusztus végéig. Kiemelte: a kekvák megszüntetése nem jelenti azt, hogy az általuk ellátott feladatok megszűnnek, csak ezeket állami feladatként kell elvégezni, vigyázva a közpénzre.