← Vissza

news.bsdnet.hu

Eljött az idő? Klopp ellentmondásba keveredett, de ha valaki, ő válthatja Nagelsmannt

Magyar Nemzet 2026-06-30 06:41
Németország a Curacao elleni 7-1-es győzelemmel még úgy kezdte a világbajnokságot, ahogy egy négyszeres világbajnoktól elvárható. A folytatás azonban már nem volt ennyire megnyugtató. Elefántcsontpart ellen ugyan sikerült fordítani, és 2-1-re nyerni, de Ecuador ellen ugyanilyen arányban kikapott a Nationalelf, ami előre jelezte: a csapat játéka nem elég stabil. Paraguay ellen aztán ez a bizonytalanság végzetesnek bizonyult. A német válogatott sokat birtokolta a labdát, de nem tudta feltörni a fegyelmezett dél-amerikai védekezést. Paraguay nem akart látványos futballt játszani, lezárta a területeket, lassította a játékot, és elérte, hogy Németország egyre türelmetlenebb, ötlettelenebb legyen. Julian Nagelsmann egyik nagy döntése Deniz Undav kezdőbe állítása volt Jamal Musiala helyett. Ez azért is érdekes, mert Jürgen Klopp a torna elején még éppen Undav mellett érvelt, Paraguay ellen viszont a szünetben már elégedetlen volt vele. „Deniz Undav nyugodtan többet is tehetne azért, hogy megkapja a labdát” – mondta a MagentaTV szakértőjeként. Klopp szerint a csatárnak testbeszéddel, szemkontaktussal is jeleznie kellett volna, hogy játékban akar lenni. Ez nem azt jelenti, hogy Klopp teljesen önmagának mondott ellent. Minden mérkőzés más, Curacao és Paraguay között pedig óriási a különbség. De a történet így is kényelmetlen: Klopp előbb a kezdőbe ajánlotta Undavot, majd amikor Nagelsmann valóban ezt a megoldást választotta, a kiesés estéjén már a csatár játékát bírálta. A németek persze a játékvezetői ítéletek miatt is bosszankodhattak. Jonathan Tah hosszabbításban szerzett gólját elvették, Nagelsmann ezt később botrányos döntésnek nevezte. Csakhogy egy német válogatott Paraguay ellen nem juthatna el odáig, hogy egy vitatott VAR-döntésen és egy tizenegyespárbajon múljon a továbbjutása. Nagelsmann a kiesés után nem jelentette be a lemondását . Sőt, világossá tette, hogy folytatná. „Nem vagyok olyan ember, aki elfut” – mondta a német szövetségi kapitány. Azt is hozzátette, hogy ha a DFB azt akarja, marad, akkor rendelkezésre áll. Más kérdés, hogy ő maga is tudja, milyen közegbe tér haza. Azt mondta, ismeri a futball működését, és tisztában van vele, hogy Németországban most sokan nem beszélnek róla pozitívan. Ez finom megfogalmazás. A valóság az, hogy a Paraguay elleni kiesés után nem lehet egyszerű balszerencsére fogni a történteket. Nagelsmann szerződése 2028-ig szól, de egy újabb vb-kudarc után a szerződés önmagában nem jelent védelmet. A DFB-nek azt kell eldöntenie, elhiszi-e még, hogy vele lehet újra nagy tornát nyerni. A kapitánykérdés azért különösen érzékeny, mert van egy név, amely évek óta ott lebeg a német válogatott körül: Jürgen Kloppé. A korábbi dortmundi és liverpooli sikeredző ma a Red Bull globális futballigazgatója, a világbajnokságon pedig televíziós szakértőként dolgozik. Nincs a kispadon, mégis a német futball középpontjában van. A Paraguay elleni kiesés persze őt magát is megkérdezték tőle, mit szól ahhoz, hogy ismét felvetődik a neve szövetségi kapitányként. Klopp nem jelentkezett be Nagelsmann helyére, de nem is kezdett hosszú cáfolatba. „Értem, hogy a nevem előkerül. De ez nem a pillanat. Erről nincs mit mondani” – fogalmazott. Ez elegáns hárítás volt. Klopp aligha tehette volna meg, hogy a német kiesés estéjén saját esetleges szerepéről beszéljen. De a helyzet ettől még világos: ha a DFB váltana, a közvélemény számára aligha lenne erősebb üzenet, mint Klopp kinevezése. Ő az a figura, aki egyszerre jelent szakmai tekintélyt, érzelmi töltetet és új hitet. A Klopp–Nagelsmann-szál nem a Paraguay-meccsel kezdődött. A Curacao elleni vb-nyitány előtt Klopp a MagentaTV-ben azt mondta, ő Jamal Musiala helyett Deniz Undavot tenné a kezdőbe, de szerencsére „még” Julian Nagelsmann állítja össze a csapatot. A „még” szó azonnal önálló életre kelt . Csak nem freudi elszólás volt? A német közegben mindenki tudja: ha egyszer Nagelsmann alatt meginog a kispad, Klopp neve az elsők között kerül elő. A mondat ezért akkor is veszélyes volt, ha Klopp nem így szánta. A Curacao elleni 7-1-es győzelem után Klopp tisztességesen rendezni akarta az ügyet. Személyesen is beszélt Nagelsmann-nal, és bocsánatot kért a félreérthető megfogalmazásért. „Már megtaláltam a világ leggyűlöltebb szavát: még. Arcon akartam vágni magam miatta, de túl késő volt, élő televíziós adásban mondtam” – fogalmazott. Majd hozzátette: „Kicsúszott a számon, és semmi jelentősége nincsen. Rájöttem, hogy most leszek 59 éves, de még mindig egy idióta vagyok. Teljes mértékben veled vagyunk, bármit is teszel.” Nagelsmann akkor mosolygós kézfogással jelezte, hogy nincs harag. A történet lezártnak tűnt. A Paraguay elleni kiesés után azonban a „még” szó új értelmet kapott. Klopp nem kampányolt Nagelsmann ellen, sőt igyekezett világossá tenni, hogy mellette áll. De a futballban néha egyetlen kicsúszott szó is előre megírja a következő vitát. Ez a német futball mércéjével nem előrelépés, legfeljebb enyhébb formája ugyanannak a válságnak. A játékosok is érezték a kudarc súlyát. Kai Havertz szinte önostorozó hangot ütött meg, amikor arról beszélt, hogy ez már a második világbajnoksága, amelyet elrontottak, és bocsánatot kért a szurkolóktól. Joshua Kimmich ezzel szemben küzdősebb hangot választott: azt mondta, soha nem fogja feladni. Csakhogy most nem elsősorban fogadkozásra van szükség. A német válogatottból évek óta hiányzik az a magabiztosság, amely korábban természetesnek tűnt. Nem elég jó játékosokat pályára küldeni, nem elég a labdabirtoklás, nem elég a múlt tekintélye. A Nationalelf megint nem tudott nagycsapatként viselkedni egy nagy tornán. Nagelsmann nem akar elfutni. Klopp nem akar bejelentkezni. A DFB-nek viszont hamarosan döntenie kellhet: elég-e még a bizalom a jelenlegi kapitányban, vagy eljött az idő annak az embernek, akinek a neve már akkor is ott volt a történetben, amikor még csak egyetlen szerencsétlen szó csúszott ki a száján.
Eredeti cikk megtekintése →