← Vissza

news.bsdnet.hu

Ez lehet az évszázad legmelegebb napja Magyarországon, de aztán egyből durva vihar okozhat súlyos károkat

Index 2026-06-30 06:46
A hétfői nap sem volt semmi – már ami a hőséget illeti –, viszont a kedd még erre is rá tud pakolni minimum egy lapáttal. Ahogy megírtuk , a hét első napján 35 és 41 fok között alakult országszerte a hőmérséklet, az egész országra kiadták a harmadfokú figyelmeztetést . Ez a figyelmeztetés szombat óta van érvényben – előtte csak másodfokú volt –, és szerdán éjfélig rendelte el az országos tisztifőorvos. Ám ha valaki hétfőn megnyitotta az időjárás-előrejelzéseket, akkor azt láthatta, hogy már nem is annyira biztos, hogy szerdára megérkezik a felfrissülés, hiszen vannak olyan oldalak, amelyek még szerdára is 35 fokot – vagy éppen afeletti csúcshőmérsékletet jósolnak. S ugyan ezek már nem 40 és 42 fokok, viszont felfrissülésnek még korántsem lehet nevezni. Így megkérdeztük Németh Lajos meteorológust, hogy mik a legfrissebb előrejelzések, mikortól lélegezhetünk fel és hogy ez milyen időjárás-változással fog járni. Németh Lajos elmondta, hogy ennek a lehűlésnek pontos időpontja, hogy órára pontosan mikor érkezik ez a lassan legyengülő, de azért felénk mozgó hidegfront – amelyik most már Európa nyugati részén, ahol az elmúlt napokban is tombolta a kánikula – nem tudjuk. Viszont azt tudjuk, hogy arrafelé is melegrekordok dőltek meg, és olyan magas volt a hőmérséklet, amelyet még soha nem mértek Franciaországban, Hollándiában, vagy éppen Bergium környékén is. Tehát ott már felfissült a levegő, legalább 10-15 fokkal csökkent a hőmérséklet. És ez a front valamikor – „és ez nagyon fontos, mert rengeteg tényező befolyásolja, hogy mikor érkezik el a Kárpát-medence nyugati észak-nyugati részére” – meg fog érkezni, ez már biztos, a számítások azt adják, hogy szerda és csütörtök a váltónap. Tehát a szerdai napon elsősorban a Kisalföldön, az Alpokalján, vagyis a nyugati, észak-nyugati országrészben már nem lesz elviselhetetlen a meleg. Viszont az ország keleti, dél-keleti vidékén, tehát Békés megye, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár térsége, ott bizony inkább csak csütörtökön lesz érezhető hőmérséklet-csökkenés. A szerda és a csütörtök tehát Magyarország területére már meghozza a frissülést, ennek a hidegfrontnak köszönhetően, ez egy biztosnak mondható előrejelzésnek tűnik. Pénteken már az egész országban jóval frissebb lesz a levegő, mint mondjuk ma, ami akár abszolút melegrekordot is hozhat, embert próbáló meleget hozhat. Nemcsak az élet útjai, a légkör útjai is időnként kifürkészhetetlenek, illetve száz százalékig nem fürkészhetők, inkább így mondom ezt a dolgot, úgyhogy ennél biztosabbat még nem látunk – fogalmazott a szakember, hozzátéve, hogy „közrejátszik az Alpok és rengeteg olyan tényező lehet még, amit a meteorológus ilyen rövid távra, 24-48 órára sem lát előre”. A lényege a dolognak viszont az, hogy péntekre országos felfrissülés várható, „de hát ennek ára van, sajnos, és ez egy másik nagyon komoly dolog, mert ugye most az embert próbáló hőség, forróság nehezíti meg az emberek életét, az ára pedig az, hogy ezzel a fronttal kialakulhatnak heves záporok, zivatarok, felhőszakadás, jégeső és szélvihar. Úgyhogy ez az ára annak, hogy felfrissülünk péntekre országosan” – mondta. A meteorológus szerint egyébként majdhogynem törvényszerű, tehát „fizikailag törvényszerűnek is mondható”, hogy a nagy forróságot nagy viharok mossák el, mert nagyon nagy hőmérsékleti kontraszt alakul ki, és pontosan ez generálja, aktivizálja azt az energiát, ami a légkörben láthatatlanul természetesen felhalmozódik. És kedvező fizikai feltételeket teremt annak, hogy kialakuljon a szélvihar. Elsősorban ezt látja fő veszélyforrásnak, ugyanis nagyon bizonytalan a csapadék mennyisége, országos eső nem látszik egyelőre, csak kisebb gócokban, és nagyon nehéz megmondani, hogy hol. Ilyen önjáró életet él akkor a légkör, de lesznek olyan területei az országnak, ahol bizony súlyos tulajdon- vagy életvédelmi szempontból nagyon veszélyes időjárás alakul ki – emelte ki. Hozzátette, hogy az is a meteorológus feladata, hogy ezt megpróbálja néhány órán belül az adott térségre megmondani, ha ez már majdnem biztosnak látszik, és akkor a riasztást kiadják arra a zónára. Arról, hogy mennyi ilyen hőhullámra számíthatunk még a nyáron, Németh Lajos úgy válaszolt, hogy azt nem tudja kijelenteni, hogy „júliusban lesz kettő és augusztusban pedig egy”. Annyit viszont az ötven éves meteorológus tapasztalata megsúgott, hogy az idei nyár elképesztő hőséggel, és szinte egész Európát érintő hőkupolával és forrósággal indult. Viszont még a nyárnak az egy harmadán sem vagyunk túl – keserített el. Ha bekövetkezik az az előrejelzés, ami keddre várható, akkor Magyarországon elérhetjük, illetve meghaladhatjuk néhány tizeddel a 42 fokot. És mióta hivatalos mérések vannak Magyarországon, meteorológiai mérések 1900 óta, tehát ennek 126 éve, még nem mértek 42 fokot, ami egy történelmi pillanat – fogalmazott a szakértő. Azzal egészítette ki, hogy ha ilyen a nyárnak a júniusa, akkor statisztikailag a július az melegebb szokott lenni, mint a június, tehát nem zárható ki, hogy ne ismétlődjön meg. „Én ezt úgy fogalmaznám meg, hogy  ha van egy földrengés valahol – most például Venezuelában –, akkor vannak benne utórengések. És ez bizony a légkörrel is előfordulhat” – zárta Németh Lajos. Ha időjárás, akkor is Index! Megújult az Index időjárás-aloldala , amely mostantól az Index-applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index-applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről! (Borítókép: Papajcsik Péter / Index)
Eredeti cikk megtekintése →