Magyarországra jön a testület, amelyben Sulyok Tamás bízik
Magyar Hang
2026-06-30 06:42
Állítsa be, hogy a Magyar Hang cikkeit mindig az elsők között lássa a Google keresőben!
Magyarországra látogat csütörtökön az a Velencei Bizottság, amelyhez Sulyok Tamás fordult az elmozdítását célzó Alaptörvény-módosító javaslat miatt – tudta meg az Euronews a szervezet szóvivőjétől .
A Velencei Bizottság az Európa Tanács alkotmányjogászokból álló tanácsadó szerve. Sulyok Tamás azután kereste meg a testületet, hogy a miniszterelnök bejelentette: mivel nem mondott le magától, az Alaptörvény módosításával mozdítanák el posztjáról. Az egyelőre még be nem nyújtott, csak társadalmi vitára bocsátott tervezet szerint ugyanis a megbízatása a módosítás elfogadását követő napon megszűnne. Magyar Péter a napokban közölte azt is, hogy ő maga hívta meg a bizottságot Magyarországra, szívesen megvitatják velük a tervezett módosításokat.
A Velencei Bizottság véleményezheti és vizsgálhatja azt, hogy egy alkotmánymódosítás megfelel-e a jogállamiság és a demokratikus alkotmányosság európai normáival, de a döntései nem kötelező érvényűek.
A Köztársasági Elnöki Hivatal a lap kérdésére már jelezte, hogy Sulyok Tamás kész találkozni a delegációval.
Az államfő korábban egyébként már az Alkotmánybírósághoz is fordult ugyancsak az elmozdításának tervei miatt, igaz, akkor még nem lehetett tudni, hogy pontosan hogyan szűnne meg a hivatala, csak azt, hogy az Alaptörvény módosításával. Polt Péter, a testület elnöke gyorsan napirendre is vette a kérdést, ám 7 bíró kizáratta magát az eljárásból, így mégsem foglalkoztak a témával. A tervezett szabályozás egyébként az Alkotmánybíróságot is érintené: a 70 év feletti tagok mandátuma megszűnne. Ez érintené magát Polt Pétert is.