← Vissza

news.bsdnet.hu

Hajdu János lett a Fidesz biztonsági igazgatója

Demokrata 2026-06-30 07:22
A több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező volt rendőrtábornok már korábban, 2010 előtt is éveken keresztül dolgozott a Fidesz biztonsági igazgatójaként – olvasható a Fidesz közleményében. „A mai naptól Hajdu János a Fidesz biztonsági igazgatója. Aki minket meg akar félemlíteni, keljen fel hamarabb. Üdv újra a fedélzeten, tábornok úr!” – írta közösségi oldalán Orbán Viktor. Elindult a tiszás politikai leszámolás Hétfőn gyanúsítottként hallgatta ki az úgynevezett aranykonvoj ügyben Hajdu János volt rendőr altábornagyot, a Terrorelhárítási Központ (TEK) volt vezetőjét jogellenes fogvatartás bűntette miatt indult nyomozás keretében a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. „A háború kitörése óta Ukrajnába és Ukrajnából többezer milliárd forint értékű valuta és arany áramlott keresztül az ukrán titkosszolgálat és az ukrán katonák közreműködésével Magyarországon. A magyar hatóságok ennek véget vetettek, és a TEK közreműködésével elfogtak egy ukrán szállítmányt” – így reagált Orbán Viktor Hajdu János kihallgatására.
Eredeti cikk megtekintése →