Orbán Viktor kinevezte Hajdu Jánost a Fidesz biztonsági igazgatójának
Origo
2026-06-30 07:44
Orbán Viktor a Fidesz biztonsági igazgatójává nevezte ki Hajdu Jánost , a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját. A kinevezésről Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója tájékoztatott, közölve, hogy Hajdu János a feladatait a mai naptól látja el.
A kinevezés ugyanazon a napon vált ismertté, amikor a Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a volt rendőr altábornagyot az úgynevezett aranykonvoj ügyben . Az ügyészség gyanúja szerint 2026 márciusában hét ukrán állampolgárt tartottak fogva jogalap nélkül, megalázó körülmények között.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség közleménye szerint Hajdu János 2026. március 4-én a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felkérésére eligazítást tartott, amelyen utasítást adott az Ausztriából Magyarországon keresztül Ukrajnába tartó pénzszállító járművek feltartóztatására és az ukrán állampolgárok elfogására.
A közlés szerint másnap a TEK munkatársai az M0-s autóút alacskai pihenőhelyén állították meg a két ukrán pénzszállító járművet, a műveletet pedig Hajdu János személyesen irányította.
Az ügyészség Hajdu Jánossal szemben hétrendbeli, sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogva tartás bűntettének gyanúját közölte. A volt TEK-főigazgató nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, panaszt tett a gyanúsítás ellen, ugyanakkor vallomást tett.
Az ügyészség nem indítványozta letartóztatását, így Hajdu János szabadlábon védekezhet.