Medve riogat egy borsodi faluban: a gyerektábort is át kellett költöztetni miatta
Pénzcentrum
2026-06-30 07:45
A település hivatalos tájékoztatása szerint a medvét vasárnap hajnalban észlelték az alsó-hangonyi sportpálya feletti erdős területen. A bejelentés után az önkormányzat azonnal értesítette a vadásztársaságot, majd a közösségi oldalán is figyelmeztette a lakosságot. A helyi portálnak nyilatkozva Kovács Szilárd polgármester elmondta: vasárnap reggel egy helyi lakos telefonon jelezte, hogy a saját szemével látta a medvét - írta a Boon.hu .
A bejelentő nagyon zaklatott volt. Elmondta, hogy amikor meglátta a medvét, ösztönösen futni kezdett, pedig ilyenkor ezt nem ajánlják, de abban a helyzetben nem tudott mást tenni
– idézte fel a történteket a polgármester.
Az alsó-hangonyi sportpályán tartott focitábort elővigyázatosságból áthelyezték a falu másik sportpályájára, így a gyerekek biztonságos körülmények között folytathatják a tábort. Nem ez az első hasonló eset a térségben. Az elmúlt hetekben több medveészlelésről is érkezett hír Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből, a nagyvadak egyre gyakrabban tűnnek fel lakott területek közelében. Június elején például Pásztó térségében is medvét láttak.
A szakemberek azt javasolják, hogy medve észlelése esetén ne próbáljunk közelebb menni az állathoz, ne etessük, és lehetőleg ne kezdjünk futni. Ha biztonságosan megoldható, lassan hátráljunk el, miközben figyeljük az állat viselkedését. Ha valaki medvét lát lakott terület közelében, érdemes mielőbb értesíteni az illetékes hatóságokat vagy a helyi önkormányzatot.