← Vissza

news.bsdnet.hu

A németek egy meccsen háromszor annyi 11-est rontottak el, mint korábban négy vb-tizenegyespárbajban összesen

24.hu 2026-06-30 07:52
Németország lett az első olyan válogatott, amely egy vb-győzelem után háromszor egymás után sem képes bejutni a legjobb 16 közé. A Nationalelf 2018-ban és 2022-ben sem tudott továbbjutni a csoportjából, idén ez sikerült, de a legjobb 32 között tizenegyesekkel kiesett Paraguay ellen. Pedig a tizenegyesek eddig a német csapat felségterületének számítottak, hiszen a vébéken korábban négyszer jutottak el az idegörlő orosz rulettig, és minden alkalommal ők örülhettek a végén. 1982-ben és 1990-ben az elődöntőt (Franciaország, illetve Anglia), 1986-ban és 2006-ban a negyeddöntőt (Mexikó, illetve Argentína) nyerték meg a németek tizenegyesekkel. És ami igazán ütős statisztika: ebben a négy tizenegyespárbajban mindössze egyetlen kísérletet rontottak el: 1982-ben Uli Stielike lövését védte ki a francia kapus, Jean-Luc Ettori. 00:45-nél látható a kihagyott tizenegyes: Most három német focista is hibázott a tizenegyeseknél, Kai Havertz és Nick Woltemade lövését Orlando Hill kapus ütötte ki, majd a paraguayiak elrontottak ugyan két meccslabdát, de Jonathan Tah csúnyán fölé vágta a labdát, és Jose Canale továbblőtte Paraguayt. A tizenegyespárbaj 1:55-nél látható az összefoglalóban. Julian Nagelsmann szövetségi kapitány nyilatkozata itt, a nemzetközi sajtó lesújtó véleménye itt olvasható a német csapatról. Paraguayban viszont hatalmas az eufória, és az elnök rendkívüli munkaszüneti napot rendelt el.The post A németek egy meccsen háromszor annyi 11-est rontottak el, mint korábban négy vb-tizenegyespárbajban összesen first appeared on 24.hu.
Eredeti cikk megtekintése →